Pléddel terveztem. Egy nagyobb kockással, amire akár négyen is kényelmesen elférnénk. Meg egy kisebbel, ami abból a puha, enyhén meleg anyagból készült. Azt azért, ha napnyugta után lehűlne a levegő: nem szeretek fázni. A kockás meg azért kellett volna, mert nekem a jazzhez kényelem passzol. Egy jókora füles fotel, nagy karfákkal, amin átvethetem a lábaim. De leginkább fekve jó: elnyújtózva, közben az eget pásztázva. Fülemen csordogálna befele a zene, pórusaimon kifele az elégedettség.

Míg tavaly a klassz koncertek és a finom borok mellett legtöbben a kiváló időjárást dicsérték, ugyanez idén már nem volt elmondható a Jazzpiknik esetében. Pedig a szervezők rendkívül rugalmasak voltak, és a péntekre beharangozott koncerteket időben átcsoportosították vasárnapra. Jól is tették, mert a hét utolsó munkanapján bizony egymást váltották a záporok és zivatarok. A természetnek persze szüksége van a csapadékra, mert a talaj az elmúlt hetekben csúnyán megrepedezett, csak hát a szabadtéri rendezvények esetében az eső az egyik legkevésbé szívesen látott jelenség.

Azt reméltük, szombaton már jobb lesz az idő. Sajnos nem jött be, bár a szervezés ekkor is kínált alternatívát, így a Falusi Mariannal kiegészült Sárik Péter Trió a Tiszti pavilon dísztermében lépett színpadra, telt házas, lelkes közönség előtt. A Bratislava Hot Serenades nevű formáció pedig már a pavilon udvarán adta esti koncertjét.

A borászok? A körülményekhez képest kitartottak. Kis házaikat összepakolni már nem tudták az eső ellenére sem, így abban bíztak, a borkedvelő komáromi közönség mégis kilátogat hozzájuk. Merem állítani, hogy egy csendes eső nem is tartotta volna vissza a hegy levének szerelmeseit, csak sajnos néha olyan elementáris erővel szakadt, ami maradást parancsolt a legszomjasabbaknak is.

A felhozatal – borászok terén – színes volt, és az Egressy Jazz Club hangulatait idézte. Tokaji borait kínálta a Bott Pince, a Fyrmonia Fűrről, a Hengerics Pincészet Szentpéterről, a Kasnyik Kürtről, a Mátyás Kisújfaluról, valamint a Napvirág Pincészet a badacsonyi Szent György-hegyről.

Eredeti tervem az volt, hogy végigkóstolom az egyes pincészeteknek a pikniken prezentált tételeit, erre időhiány miatt nem került sor. Azonban néhány bort mindenképp kiemelnék, amelyek gyorsan a kedvenceimmé váltak. Hengerics Péter Narancs bora már szinte nem is bor, hanem lélekemelő imádság. Mint megtudtam, ez egy vörösbor technológiával elkészített fehérbor. Zöldveltelini borszőlőből, hosszan héjon hagyva, így a színe gyönyörű arannyá változott. A Mátyás Pincsészet költői hitvallása, azaz Ars poeticája, ahogyan az előző bor is, szűretlen. Annyi íz, illat és hangulat szorult ebbe az italba, amit csak hosszú sorokon keresztül lehetne valahogyan visszaadni.

Nagy Attilának Badacsonyban érik a szőlője, és évről-évre szebb és jobb tételeket produkál. Tőle a Segíts-ég szürkebarátot és a Napút furmintot emelném ki, melyek beragyogták a vasárnap délutánomat.

A hét utolsó napján aztán már sokkal jobb volt a hangulat a Tiszti pavilon udvarán is. Az aznapi koncertek sorozatát az Écska & Huba Duó nyitotta, akiktől népszerű diszkó-, pop- és rockzenéket is hallhattunk jazzes feldolgozásban. Utánuk a színpad egy olyan formációé lett, akik pont itt, a 4. Komáromi Jazzpikniken debütáltak. Frankie Látó rendszeresen tartott jazz-hegedű tanfolyamot a komáromi Egressy Béni VMK-ban. Több neves zenész is csatlakozott hozzá, közösen próbáltak. A zenészek között voltak, akik eleve ebben a stílusban játszottak, ám java részük mégis a népzenei palettáról kerül ki. A Frankie Látó Workshop Projekt 2024 pompás dixilandes hangzást, táncolható jazz muzsikát varázsolt a vasárnapi délutánba.

A nem csak Magyarországon népszerű Tóth Vera most jazz-tudását csillogtatta meg, és quartetjével zenélve, gyönyörű hangját kieresztve elvarázsolta a közönséget. A Jazzpiknik záróakkordja pedig az LGT Revival Band fellépése volt. Ugyan az ő zenéjük inkább a rockhoz áll közel, mégis méltó befejezése volt a kétnapos rendezvénynek.

fotó: a szerző

címfotó: a Frankie Látó Workshop Projekt 2024 népes csapata