„Az ember múlhatatlan ezen a földön, addig él, míg valaki emlékezik rá.” Ilyen módon őrizzük mi is magunkban Szabó Magdát, a többek között Kossuth- és József Attila-díjas írót és költőt. A magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakját, aki éppen ezen a napon született 107 évvel ezelőtt Debrecenben.

Életének fontos momentumai közé tartozik, hogy 1940 után a debreceni egyetemen kezdett tanítani magyar-latin szakon, amivel elindult tanítói pályája és 1947-ben házasságot kötött Szobotka Tiborral, akivel haláláig együtt éltek. Férje halála után elzárkózott, amiből egy könyv született, melynek címe: Megmaradt Szobotkának. Ez a könyv egy visszaemlékezés. Gondolatok levelekből, naplóbejegyzésekből, emlékekből. Egy tisztelettétel férje iránt.

Szabó Magda neve szinte minden magyar ember könyvespolcán megtalálható, s a név hallatán mindenkiben felsejlődhet egy érzés, egy emlék. Bár először költőként indultak el írói munkásságai, később számtalan könyvet publikált. Már iskoláskorunkban megismerkedtünk egyik leghíresebb művével, az Abigéllel (1970), vagy könyv, vagy film formában, hiszen mára már az alapműveltség egyik elengedhetetlen tartozéka lett.

Talán sokan meg is álltak ennél az egy könyvnél, s csupán „ifjúsági élményként” tartják számon Magdát. Azonban ebben a cikkben szeretném bemutatni az írónőnek azt a két könyvét, amelyek számomra a legmeghatározóbbak, legkedvesebbek lettek.

Az első könyv, amit szeretnék megemlíteni az nem más, mint Az ajtó.

Ez egy részben önéletrajzi ihletésű könyv, amely 1987-ben jelent meg. A főszereplő Emerenc, a házvezetőnő, aki soha, senkit nem engedett be gondosan lezárt ajtaja mögé. Azonban Magda számára az életben egyszer kinyílik ez az ajtó. Nem csupán otthona, de lelke ajtaját is megnyitja. A könyv legfontosabb kérdése: Emerencnek és Magdának sikerülhet-e beljebb, vagy elengedni egymást? Csodálatos mű, amely a szeretetet egy olyan szemszögből mutatja be, amely módon nagyon ritkán láthatjuk. Élet és halál. A végső feloldozás.

A másik, számomra legfontosabb Szabó Magda regény pedig a kevésbé sokat emlegetett Katalin utca.

Élők és holtak, boldogság és bánat. Hogyan számolunk el az élettel a halálunk után, ha nem mertük megtenni, amit meg kellett volna? A Katalin utca a múlt egy darabja, a boldog békeidők, a nyugalom helye. A hely, ahova mindannyian visszavágyunk. A név, amit elkiálthatunk a halál pillanatában. Felnövünk és rájövünk, hogy minden ugyanaz, de tulajdonképpen semmi nem olyan, mint volt. Az írónő saját szavait idézve: „A Katalin utca a sóvárgás. A kínzó, soha be nem teljesedő, gyötrő sóvárgás. A pillanat után, amelyről később csak azt mondjuk, most már tudom, milyen pillanat volt, akkor nem sejtettem. Az ember mindig későbben jön rá, hogy nyújtania kellett volna az időt, amíg szabad, amíg lehet.”

Magdának ezek mellett minden könyve említésre méltó, többek között a Régimódi történet, A pilátus, a Mézescsók Cerberusnak, vagy Az őz is.

Az Abigél című könyv filmváltozatában Zsuzsanna nővért alakító Piros Ildikó színésznő létrehozott egy Abigél titkai című előadást, amely Budapesten tekinthető meg, s mindenkinek szívből ajánlom, aki szeretné jobban megismerni Szabó Magdát, az életét, a művészetét.

Végül pedig egy olyan Szabó Magda idézettel szeretném zárni cikkemet, amit mindenki el tud vinni magával örök útravalóként:

„Ma hétfő van, és jön a kedd. Csak nem képzeled, hogy a keddnek van valami köze van a hétfőhöz? A szél is megfordul. Kicsit mindig lehetsz szomorú. Ha nem magad, más miatt. De bízzál az életben! Nem ok nélkül kaptad.”

fotó: a szerző, Flickr