A megfelelő edzési rutin megtalálása és kialakítása kulcsfontosságú, ha nem csak elkezdeni szeretnénk az adott mozgásformát, de megtartani is. Hoztam négy fontos pontot, amely növeli kitartásunkat, és betartásával nem csak álom marad a csodás alak.
Az első lépés az önismeret. Érdemes megérteni, mi motivál bennünket: egyesek a csapatsportokban lelik örömüket, míg mások a magányosabb tevékenységeket preferálják. Gondoljuk át, mi az, amit szívesen végzünk, hiszen, ha valamit élvezünk, nagyobb eséllyel tartunk ki mellette.
Az edzés céljának meghatározása is lényeges. Függetlenül attól, hogy fogyás, izomerősítés, stresszoldás vagy általános fittség a cél, a testünk igényeihez igazított edzésprogram hatékonyabb és eredményesebb lesz.
Az időbeosztás szintén fontos tényező. Gondoljuk át, mennyi időt tudunk hetente edzésre szánni, és alakítsuk ki úgy a programot, hogy ne legyen túlzottan megterhelő az időhiányos napokon sem. Rövidebb, de rendszeres edzések gyakran hatékonyabbak, mint a ritka, de hosszabb időintervallumot felölelő sporttevékenységek.
Végül fontos a rugalmas hozzáállás. Az edzési rutinokat időnként módosítani kell az élethelyzet változásával, de a legfontosabb, hogy ne adjuk fel. Az öröm, amit a mozgás ad, valamint a testi-lelki egyensúly megőrzése segíthet fenntartani a hosszú távú elköteleződést.
