Komárom megye udvardi kerületében ma márt. 18 kán ment végbe a követválasztás, és pedig mondhatni, a legszebb eredménynyel, a mennyire a járás szép számú, szinte három ezernyi választói a kor üterére tapintván, belátták, hogy most kivált a még értelmes, oly jellemes férfiu kell a követi állásra, melyen az édes hon életbevágó kérdései kerülendnek vitatás és eldöntés alá ; úgy ilyennek a hon egyik Ünnepelt férfiát Giczy Kálmánt fölismervén, azt — bár egyelőre többen emlittettek — fel is karolták s ma minden helységbeliek nemzeti zászlók alatt a legpéldásabb rendben Udvardon egybeseregelvén, az Isten szabad ege alatt emelt sátor körül helyt foglalván, miután a választási elnök Kürthy Lajos a teendők sorát az 1848 ki törvény értelmében előadta, s Ordódy Kálmán a választó gyülekezetnek a fenntisztelt honfit követül ajánlotta volna, léget rendítő , a mennyire öszhangzó vala, — holott voltunk katholikusok, protestánsok, magyarok, sőt tótok is — valóban szivet gyujtó harsonával, egy szivvel-lélekkel Giczyt választottuk, ki ősi szokásként magasra emeltetvén, a szószékbe lépett és mint tőle várni lehetett, meggondoló higgadtsággal, és leplezetlen nyíltsággal az 1848-ki törvények fenntartsa, nemzeti alkotmányunk és előjogaink biztosítása s ezzel kapcsolatban a bűn boldogitására szükséges vallás, nyelv, közoktatás, iparszabadság megalapítása melletti szilárd elhatározottsággal fellépvén, mely nyilatkozata a programai helyett a tisztelt hazafi jellemszilárdsága és magasb miveltsége mellett,, országosan tisztelt ismeretei a választóknak teljesen kielégítő kezességül szolgál mit a szónoklatát többször félbenszakasztott éljenzésekkel, és lelkes Üdvkivánatokkal eléggé nyilatkoztandnak. Az ünnepelt követ urat lovas bandérium, és a zeneszó mellett bevonult lelkes éljenző nép kísérte szállására, mig az ebéd alatt egymást felváltó érdekes pohár köszöntések az alkotmányos élet ezen szép napját kedélyesen befejezték.
r. I.
Sürgöny, 1861. március 24.