Időkapu- Felvidéki történetek a múltból


Rémuralom Nyitrán.

 Nyitrán a csehek eleinte elég tűrhetően viselkedtek, felügyeltek a rendre és a tisztviselőket is helyeiken hagyták. Ma már az összes hivatalokban csehek ülnek, a város polgármestere Salgán nevű czipész, akinek első dolga az volt, hogy rekvirálta a nyitrai püspök fogatát. A hivatalokban, az utczán nem szabad magyarul beszélni, akik ez ellen a tilalom ellen vétenek, a legnagyobb inzultusoknak vannak kitéve a cseh katonák részéről. A magyar iskolákban cseh nyelven tanítanak. A tanárokat Prágából rendelték oda. A katonák nagy része fiatal tót suhanczokból áll, akik napi 30 korona zsold mellett szolgálnak. A közeli falvakból élelmiszereket rekvirálnak, melyek nagy részét Csehországba szállítják ki. Természetesen a rekviráló járőrökkel szemben a lakosság sok helyütt fegyveresen ellentáll s igy nagyon gyakori eset, hogy cseh katonákat találnak az úttesteken vérbefagyva, holtan. Sok községben a csehek ezért kihirdették a statáriumot. December hatodikán Nyitrán is kihirdették a statáriumot, mely szerint a cseh járőröknek jogukban áll bárkit lelőni, aki este hat óra után az utczán tartózkodik.

Az Ujság, 1919. január 5.