Éles nevetés harsant fel az utcán. A gyerekkorom emlékei. Két kislány játszott egy labdával, ami begurult az utca végén található nádasba. Az volt a legizgalmasabb hely azon a részen. Egy tó az utca végén, nádassal övezve. A felnőttek nem tulajdonítottak neki nagy dolgot, de a gyerekek annál inkább. Nincs is izgalmasabb, mint kiszabadulni, és szabadon bohóckodni, amikor a szülők nem látnak. Egy igazán rejtélyes kaland volt. Tele békákkal, sőt néha még egy szarvas is felbukkant a mezőről. Vadregényes táj. Akkoriban minden gyerek valami jó kis pöttyös könyvet vagy ifjúsági kalandregényt olvasott, és ott a tóparton a nádas rejtekében ők voltak a saját történeteik főhősei. Kikémlelni a szomszédokat, felírni egy cetlire a rendszámokat. Értelmetlen kis balgaság, de nekik az volt ott az értelem, az izgalom.
A mai gyerek mitől szabad? Átéli-e a könyvek izgalmát a valóságban? Vagy a számítógép előtt tombolja ki magát, ahol az ingerek kavalkádja nem tudja csillapítani elméjét? Miközben a hús-vér valóságban hús-vér kortársakkal megélhetné a saját kis álomvilágát, közben kompromisszumkészséget tanulna, önmaga kifejezését és csapatmunkát?
Sok kérdés. De mi a válasz?