Honfoglaló őseink katonai kiruccanásait nyugat, illetve Bizánc felé a 19. század végén kezdték el kalandozásoknak nevezni. Egy kicsit szelídíteni akartak azon a tényen, hogy a magyarok valójában politikai, stratégiai és gazdasági okokból indítottak hadjáratokat. A politika az volt benne, hogy az egymás ellen hadakozó királyokat és fejedelmeket felváltva segítették egymás ellenében, hogy ne tudjanak összefogni (955-ben sikerült, és Augsburgnál meg is verték Lehel és Bulcsú seregét).

A stratégia, hogy állandóan mozgásban tudtak tartani bizonyos létszámú katonai alakulatokat, amelyek rendelkeztek hadi tapasztalatokkal, így bármikor bevethetőek voltak. A gazdasági ok sem volt elhanyagolható, ugyanis a hadjáratok során szerzett értékek, nemesfémből készült tárgyak, lovak és rabszolgák jelentős bevételt képeztek, amire a Kárpát-medencében letelepedett törzseknek igencsak szükségük volt.

Pénzhez azonban nem csak zsákmányként jutottak, igen gyakran kapták meg zsoldként, amikor valamelyik uralkodó felfogadta őket egyik vagy másik riválisa ellenében. Így történt ez 942-ben, amikor Hugó itáliai király Bulcsú vezért a mai Spanyolország területére, a Córdobai Kalifátus ellen küldte. Nem volt közeli kirándulás, mert a mórok által alapított arab államalakulat a mai Andalúzia területén jött létre.

Hugó ezért a hadi kalandért igen sok aranypénzt fizetett a magyaroknak, de mint később kiderült, bőven keverték rézzel, tehát gyakorlatilag hamis volt. Mindezt Ibn Haiján muszlim történetíró jegyezte le az események után több mint 100 évvel, ám a régészeti leletek igazolták a történetet. Ugyanis nagyon sok silány, kevés értékű aranypénz került elő az adott időszakból…

Fotó: Pixabay