Két évvel ezelőtt Magyarországon, a Gerecsében túráztunk, Mogyorósbánya térségében. A Kéktúra kiváló ösvénye vezetett az erdőben, pompás panorámát nyújtó kilátó mellett. Élvezetes volt, bár a hőség és az emelkedő megtette a magáét: dőlt rólam a víz. Feltekintettem, és szinte sivatagi délibábként rajzolódott ki előttem egy fatörzs, rajta a Kéktúra felfestése, valamint egy felszögelt táblácska: „Szomjas vagy?” – felirattal. Száz méternyi további séta után újabb tábla: „Meginnál egy hideg fröccsöt?” Aztán egyre gyakoribbak lettek a feliratok és a nyilak, amelyek elvezettek a Máguska Pincéhez, ahol – a beharangozónak megfelelően – megkaptuk a fantasztikus rizling szilvániból készített, gyöngyöző frissítőnket.
Ez az emlék ugrott be, amikor megérkeztem Dél-Komáromba, a Jókai ligetbe, ahol ovális alakban elrendezett street gastro járgányokból kínálták az ételeket-italokat. Az első ugyanis, amibe belebotlottam, egy látványosan átalakított retró járgány: egy Barkas volt. Tetejét hordószerűen megnyitották, alatta volt a pult. Rajta poharak, borospalackok. Alul pedig fémhordók, kapcsolótáblához csatlakoztatott vezetékkel. „Borkas” – stílusos a név, és csábító az autó oldalára felfestett „jéghideg fröccs” felirat. Aznap nyolcvan kilométert tekertem, kipirosodva, szomjasan érkeztem a Food Track Show gasztrorendezvényre. Örömmel vettem tudomásul, hogy számítottak rám.
Középen sörpadok, bárszékek és -asztalok. Előbb körbejártam, hogy némileg feltérképezzem a kínálatot. Volt ott stand a mexikói ízek kedvelőinek: háromfajta csípősséggel kínálták a buritot, a paquitot és a nachost. Aki inkább az olaszokra esküszik, megkóstolhatta a római pizzát, extra vékony tésztával. S ha már pizza, volt hibrid kínálat is: a pizz burger, mint a neve is mutatja, ötvözi a tésztát a hambival. Saját szlogenjük szerint ez se ne pizza, se nem burger, mégis pizza is meg burger is. A távol-keleti konyhakocsiból épp szójás-csirkész falatkákat vásárolt egy látogató. Stílusosan pálcikákkal látta el a szakács, pokoli gyors mozdulatokkal mutatva, hogyan kell jól használni. Meglestem: a gyorstalpaló nem volt hatásos.
A tenger gyümölcsei sem hiányoztak a körből. Speciel a gluténmentes hal elgondolkodtatott. Ez idáig ezt a kettőt nem tettem volna egy lapra, bár nem is kellett, hiszen a kajálda is pont a menteset kínálta. Helyben grillezett húsok minden mennyiségben és típusban elérhetőek voltak: marha, borjú, medium, jól átsütve vagy véresen – mindent a vendég kívánsága szerint.
Az egyszerűbb fogásokat keresők sem csalódtak: az egyik stand klasszikus sült krumplit kínált. Hogy mégis mi volt benne a csavar? Tíznél is több öntettel vagy mártással kínálták. Így lett belőle mártogatós, akár merőben meglepő ízkavalkáddal. A hazai ízek kedvelői pedig megkóstolhatták a fesztiválbatyut, amibe helyben grillezett röfi került, házi csalamádéval, sajttal és fokhagymás tejföllel. Édesség? Naná! Gofri, waffel és fánk minden mennyiségben: gyümölccsel, öntettel, fagyival.
Aztán nem csak fröccs volt ám! Aperol spritz folyt még a csapból is! Vagy éppen a Legenda Sörfőzde habzó folyékony kenyere. Esetleg prosecco, jól behűtve, kristálypoharakban. Az árak? Nos, ettem-ittam már olcsóbban, drágábban is. Határozottan kedvezőbb volt, mint bármelyik nagyobb fesztiválon. Pedig jó zene itt is szólt, bár tény, lemezlovas által. A nagyon finom, jéghideg fröccsöm (viceházmester = 2 dl bor+3 dl szóda) átszámítva kb. 3,50 volt. Nem olcsó, de 40 kilométeres tekerés után úgy tüntettem el magamban, mint sivatagi vándor az oázis rozsdás csapjából csordogáló vizet. Gasztroélménnyel és némi izomlázzal feltöltődve várom a nyár hasonlóan finom folytatását.
fotó: a szerző