A Sleep Token egy különös, koncepción alapuló banda, amire viszonylag kevés példát találunk a popkultúrában, sikerük mégis azt mutatja, hogy hatalmas kereslet van a nem feltétlenül tradicionális, nem megszokott bandákra is.
Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a Sleep Token az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb, legtitokzatosabb bandája. A tagok valódi identitása teljesen ismeretlen, a színpadon nem beszélnek, nem folytatnak a közönséggel szóbeli interakciót, arcukat maszkok fedik, amik alá sosem engednek betekintést a rajongói szemeknek, nevük pedig ugyan az, azon különbséggel, hogy római számok különböztetik meg őket egymástól, így tehát az énekes Vessel (I), a dobos (Vessel) II, a basszusgitáros (Vessel) III, a gitáros pedig (Vessel) IV.
Neveik eredete is rendkívül érdekes, de ennek megértéséhez szükséges pár szót ejtenünk a banda nem mindennapos háttértörténetéről. 2017-ben kiadójuk így jellemezte őket: “A banda tagjai a „Sleep” nevű ősi istenség halandó képviselői, akiket a „Vessel”-nek elnevezett álarcos és köpenyes alak vezet, ő a mester alkotó a zene mögött.” 2016-os megalakulásuk óta mindössze két interjút adtak. Az elsőben Vessel így bővítette a banda háttértörténetét: “Azért vagyunk itt, hogy Sleep-et szolgáljuk, és kimutassuk az Ő üzenetét.” Továbbá megosztotta, hogy egy álmában találkozott Sleep-pel, aki dicsőséget és nagyszerűséget ígért, amennyiben Vessel követné őt.
Nehéz lenne pár szóban megfogalmazni, hogy milyen műfajt képvisel leginkább a Sleep Token. Diszkográfiájuk magába foglalja az alternatív és progresszív metált, poszt-rock/metált, indie rock/pop-ot, djent-et, de feltűnnek trap, jazz, heavy metál, electronica, hip-hop, és R&B elemei is. Rendkívül színes zenei katalógusuknak köszönthetően hatalmas és érdekes közönséget tudnak megszólítani, így az aréna előtt együtt várakoztak az alternatív, rocker szubkultúrákat képviselő tinédzserek és huszonévesek, az átlagos, hétköznapi kinézetű, harmincas-negyvenes éveikben járó felnőttek, de meglepő módon megfordultak idősebb generációk tagjai is a sorban.
Már a koncert előtt érezhető volt a levegőben, hogy felejthetetlen este áll előttünk. Valóságos érzelmi hullámvasútra szálltunk fel, amikor a Sleep Token a The Night Does Not Belong To God című dallal indított, és albumok szerint, megjelenési sorrendben, először a Sundowning, ezt követően a This Place Will Become Your Tomb, végül a Take Me Back To Eden csodálatos dalait adták elő. A sminkkel teli könnyek már a setlist 5. dalánál, az Atlantic-nál megjelentek a közönség arcán.
Vessel lenyűgöző beleéléssel énekelt, tele érzelemmel, és annak ellenére, hogy az arcát a maszk miatt nem láthattuk, a hangján érezhető volt a fájdalom. Mondhatni, hogy úgy tűnt, a lelkének egy darabját ajánlja fel a hallgatóságnak. Az este egyik legszívbemarkolóbb pillanata volt, mikor Vessel egy gitárral előadta az egyik legfájóbb, legmélyebb dalukat, a Missing Limbs-et. Hihetetlen élmény volt végignézni a közönségen, ahogy teljesen átélik a dal tragédiáját, és lelkük legmélyéről, zokogva énekelnek. Persze nem csak a könnyeké volt az este, hiszen a TikTokon is népszerű The Summoning igazi fénypontként csendült fel, és a headbangelés kedvelőinek legnagyobb örömére hallhattuk a The Offering-et, az Alkaline-t, a Hypnosis-t és a Chokehold-ot is. Említésre érdemes még a 2023-as Take Me Back To Eden címadó dala is, ami a banda egyik legjobb dala. Tele fájdalommal, haraggal, nyers és sebezhető, a legmagasabb hangoktól a hörgésig jutunk el a majdnem 8 és fél perces dal alatt. Gyönyörű és érzelmes lezárás volt mindezek után az Euclid, mely ismét könnyeket csalt a közönség szemeibe, miután Vessel térdre borulva, némán hálálta meg az este alatt a banda felé mutatott szeretetünket, figyelmünket és rajongásunkat.
A Sleep Token koncertje egy olyan esemény, amit muszáj átélni, és teljes szívünkkel átadni magunkat az élménynek. Nehéz is szavakba önteni, és egyszerűen elmagyarázni, hogy milyen volt az a bizonyos november 13-ai este az MVM Dome-ban, hisz ezt a koncertet élőben látni, érezni kell, és hagyni, hogy az érzés elragadjon minket magával.
szerző: Juhász Daisy
fotó: a szerző