EXKLUZÍV! Újabb szuperhős Komáromban!


Keszegfalva felkerült a Transformersek térképre

Szélesre tárult a konyha szárnyas ajtaja, de még ez is majdnem kevésnek bizonyult, hogy a majd három méteres robot átküzdje magát rajta. A kultúrház nagytermében sötétség uralkodott, az előtérben seregnyi türelmetlen gyermek, akik szinte berontottak, mikor a pedagógusok megadták az engedélyt. Nem csoda: ott magasodott előttük az eddig csak moziban látott hatalmas robot-lény, a pompás sárga járgányból átalakult szuperhős, Űrdongó.

„Immár hagyománynak is mondhatjuk a különböző ünnepekhez is köthető eseményeinket: tavaly Halloween-partit tartottunk, idén most farsangi családi délutánt, hamarosan pedig majd Húsvétvárót, melyet összekötünk nyílt nappal. Nagyon jók ezek a rendezvények, mert nagyszerűen összehozzák a szülőket, a pedagógusokat és a gyerekeket. Minden, általunk szervezett akciót igyekszünk tovább színesíteni, adni még valami pluszt. A Családi Farsang esetében ez a népszerű transformers, Űrdongó megjelenése volt” – mesélte portálunknak Egyed Mária, a keszegfalvai Lőrincz Gyula Alapiskola és Óvoda igazgatónője, hozzátéve, a gyerekek, sőt szüleik is nagyon örültek ennek a meglepetésnek. Kreatívnak kell lenniük, hiszen egy falusi oktatási intézmény nehezen tudja felvenni a versenyt a városi iskolákkal. Keszegfalván kétnyelvű az óvoda és az iskola is, előbbibe harmincnyolc gyermek jár, a kétnyelvű sulit pedig harmincöten látogatják.

Éjfekete kezeslábasát munkaruhájára húzta fel a citromsárga Űrdongó lelkének számító fiatalember, aki portálunknak elárulta, nagyon meleg van a jelmez alatt, pár pillanat alatt már patakokban folyik róla a verejték. A jelmez súlya körülbelül huszonöt kiló, a kiegészítőit kivéve kukoricalisztből készült. „Agya” a sisakban található, ahol helyet kapott a hangvezérlő is, valódi fémes, recsegős hangot biztosítva a robotnak. A robotnak, aki sokféle mozgásra képes: tud simogatni, meghajolni, kezet fogni, de táncban is jeleskedik.

„Rajongok Űrdongóért, és egy véletlen volt segítségemre, hogy a neten böngészve rátaláltam egy csoportra, ahol kapcsolatba kerültem a jelmeztervezővel, aki a Transformens filmeknek dolgozott. Azonnal megírtam neki, hogy szeretnék egy ilyen jelmezt rendelni tőle. Lehet, hogy igazából meg sem lepődött, mindenesetre teljesítette a kérést. Kalandos útja volt a csomagnak: előbb egy tengeri vihar, majd a német sztrájk hátráltatta a megérkezését. Utána azonban feleségemmel megtaláltuk a legmegfelelőbb személyt, aki maga is kicsit őrült, így azonnal igent mondott, hogy magára húzza a robothacukát” – mesélte Buday László, akinek, amikor épp nem „bevetésen” van az Űrdongó, a jelmez a hálószobájában, az ágya felett van felállítva. Elmondta még, hogy ügyelni kell a talaj egyenességére, valamint arra is, hogy szabadtéri rendezvény esetén ne legyen nagy szél, mert az képes beleállni a robotba, akár felborulás veszéllyel is fenyegethet. Rajongása olyan kiemelkedő, hogy máris tervben van újabb két transformers bevetése Komáromban: hamarosan találkozhatunk majd Optimussal és Megatronnal is.

„Itt, Keszegfalván, a Családi Farsangon debütáltunk, örülünk a gyerekek jó hozzáállásának, klassz visszajelzéseinek. Igyekszünk a legtöbb közösségi felületen reklámozni magunkat, mert hiszem, hogy egy élethű robot megjelenése városunkban igazi ínyencségnek számít” – tette hozzá a jelmez büszke tulajdonosa.

Fotó: a szerző