Előbb a szivar, azután Hitler!


A rossz emlékű náci diktátort időnként megtréfálták a sokat próbált politikusok, ebben az esetben Kállay Miklós. A magyar miniszterelnök vészterhes időben került a kormány élére, Bárdossy Lászlót váltotta a bársonyszékben. Az új kormányfő már egy kész helyzetet örökölt, és ebből próbálta volna meg valahogy épségben kimenteni a Magyar Királyságot.

Annak ellenére, hogy a szanatóriumban lábadozó Bárdossy mintegy jóslatként mondta neki: ,,Futsz majd az angolok után, de te sem nyered meg őket, ahogyan Bethlen sem, és Teleki sem tudta. Ők lekötelezettjei a cseheknek és a Kisantantnak. Azon a tényen, hogy ha Németország a háborút elveszíti, akkor minket is a vesztesek közé sorolnak- te sem tudsz változtatni.” Kállay Miklós azonban ebbe nem akart beletörődni, és mindent megtett, hogy az országot kihúzza a háborúból. Többször járt Adolf Hitlernél is, bár a szabolcsi nemesember ki nem állhatta a demagóg náci pártvezért.

Egy ilyen látogatás alatt történt, hogy a protokoll szerint ebéd után, 13:00-kor várta a kancellár megbeszélésre a magyar miniszterelnököt. A protokollfőnök figyelmeztette a vendéget, hogy a Führer utálja a dohányfüstöt, tehát szigorúan tilos a kihallgatás alatt ennek a káros szenvedélynek hódolni. Kállay viszont megüzente, hogy ő legalább 30 éve mindig ebéd után szívja el a napi egyetlen szivarját, és erről most sem mond le. Kállay Miklós szivarozott, Hitler pedig türelmesen várakozott…

(A nyitóképen Bethlen István és Kállay Miklós 1940-ben)

Fotó: Wikipédia