Élt a hegyen egy bölcs mester, akihez egyik nap egy fiatal tanítvány érkezett. Dani nem találta az élet értelmét. Tengett-lengett, kereste önmagát, és valahogy sosem érezte azt, hogy igazán boldog lenne és céltudatos. A mester megkérte, hogy hozza el a legszebb követ, amit talál az erdőben. Dani vissza is tért egy gyönyörű, csillogó kővel. A mester nem találta elég szépnek a követ, azt kérte, hogy hozzon a fiú egy ennél is szebbet. Ez már kicsit több időt vett igénybe, de azért csak talált valahol a bokrok alatt egy még csillogóbb kavicsot. A mester még így sem volt megelégedve. Azt kérte, hogy egy olyan követ hozzon, ami nem csak, hogy szép, de valamit jelent is Dani számára. A fiú elgondolkodott, végül a sok csillogó kő után egy egyszerű, sima követ talált a folyóparton, amely emlékeztette őt egy gyerekkori boldog emlékére. Visszaérve a mester mosolyogva fogadta a kavicsot, és azt mondta: „Látod fiam, az élet értelme nem csupán a külsőségekben és a pompában rejlik. Van, hogy az emlékeink, a szeretet és a személyes kötődések a legnagyobb kincsek számunkra.”