Tömegközlekedési eszközön hagyományos, lapozós könyvet olvasó gyermek? Olyan, mintha valamilyen 1990-es években forgatott filmet próbálnék most bemutatni. Mert azokat az időket éljük, amikor a gyermekek nemcsak, hogy nem olvasnak (legalábbis sokkal kevesebbet, mint amennyi hasznukra válhatna), hanem a könyveknek (pláne, ha 100 oldalasnál vastagabbak) még a közelébe sem mennek. Tisztelet, természetesen, a kivételeknek! Az, hogy a fiatalokat mennyire nehéz becsábítani a templomba, mennyire szélmalomharc meggyőzni őket, hogy Istennel minden sokkal könnyebb, már szintén nem újdonság. Bibliát adni egy gyereknek? Vaskos, sűrűn szedett, néha tényleg nehézkesen olvasható, még nehezebben felfogható egyházi művet? Sokan inkább meg sem próbálják. És akkor ennyi? Talán nem. Van megoldás! Bemutatkozik a Biblia Projekt!

fotó: a szerző
A kezdeményezés határokat ível át. Az a lényege, hogy úgy vázolja fel a Bibliában szereplő történeteket, hogy az minden korosztály számára fogyasztható, sőt élvezhető legyen. A Biblia Projekt rövid videókkal segít abban, hogy egységében lássuk a Szentírást, amelynek középpontjában Jézus áll. Ezért mondhatjuk akár egyes számban, hogy „bibliai történet”, hiszen az összes könyv Krisztus váltsághalálára és feltámadására mutat.
A Bible Projekt egy nonprofit, közösségi finanszírozású szervezet, amely ingyenes bibliai témájú videókat, podcasteket, blogbejegyzéseket és oktatási tartalmakat készít, hogy a Szentírás témáját minél szélesebb körök számára elérhetővé tegye, annak minél nagyobb nyilvánosságot, „rajongótábort” szerezzen. S hogyan tudják ezt elérni olyan korban is, amikor a vallásosság, a hit, az Isten neve háttérbe szorulni látszik?

fotó: a szerző
Kiválóan szerkesztett, elkészített, dramatizált videókat készítenek. Ezek tényleg rövidek, pár perc alatt végignézhetőek. Az egész inkább egy képregényre hasonlít, amit nagyon ügyes kezek rajzoltak meg, külön figyelmet fordítva a szereplők gesztusaira. A rajzolt alakokon ugyanis ugyanúgy tisztán és érthetően jelentkezik az öröm, mint a fájdalom, vagy akár a harag. Érthető nyelvezete van ezeknek a videóknak, ráadásul kellemes, fülbemászó narrációval látták el.
A videók közül nagyon sokat feltöltöttek már a legnagyobb videómegosztó portálokra. Ezeken bárki számára elérhető, ingyenesen nézhető, akár közösségben is vetíthető. De nemcsak ott érhető el, hanem magyar nyelven az alábbi weboldalon is: https://bibleproject.com/Hungarian/ .
A komáromi Református Nőegylet vetítéssel egybekötött alkalmat szervezett, hogy tagjainak, illetve az egyház híveinek bemutassa ezeket a kisfilmeket. Sajnos a budapesti előadó, Fodor István nem érkezett meg, mivel a magyar fővárost Komárommal összekötő autópályán baleset történt, ami miatt útzárban kellett vesztegelnie. Azonban a videók nélküle is beszéltek, terjesztették az egységes, Istenbe, Jézusba vetett hitet.

fotó: a szerző
És ki tudja? Talán találkozunk majd a tömegközlekedési eszközökön fiatalokkal, gyermekekkel, de akár szüleikkel, nagyszüleikkel is, akik – ha könyvlapokat nem is fognak forgatni – éppen ezeket a bibliai videókat nézik majd, és értik meg belőle mindazt a jót, amivel Jézus ajándékozott meg bennünket.
fotó: a szerző
címfotó: részlet a Márk című videóból