Vannak olyan helyzetek az életben, amikor találkozunk mások velünk szembeállított elvárásaival. Ezek előjöhetnek olyan szituációban is, amikor kisebb, jelentéktelenebb dolgok történnek, azonban akkor is, amikor valami számunkra nagy jelentést hordozó történésről van szó.

A kérdés az, hogy valójában a másik ember miért állít fel velünk szemben elvárásokat és mi miért állítunk fel másokkal szemben? Szerintem sokszor ezek a dolgok abból erednek, hogy azokat a helyzeteket, amiket nem tudunk kezelni, vagy frusztrálttá válunk miattuk, azokat valamilyen módon a másik emberre vetítjük ki, vagy vetítik ki ránk mások.

Nézzünk egy példát azon keresztül, amikor valami nehéz kérdésben akarnak változtatni rajtunk.

A traumákat mindannyian máshogy dolgozzuk fel. Vannak, akik bezárkóznak és egyedül szeretnének lenni az első időszakban és vannak, akik félnek egyedül maradni, folyton figyelemelterelő programokat találnak ki, hogy ne kelljen a saját gondolataikkal szembesülniük. És mind a kettő egy természetes reakció. Azonban előfordul, hogy az emberek azt sugallják felénk, hogy az, ahogyan mi lereagáljuk a dolgokat, az hibás és ők pontosan tudják, hogy nekünk mi lenne a jó. Ha mi otthon szeretnénk lenni, akkor ők kényszert éreznek arra, hogy programokat szervezzenek nekünk, és folyton szóval akarnak tartani minket. Vagy egy másik esetben nem értik, ha mi nem magunkkal szeretnénk lenni első sorban, hanem társaságban és kicsit kilépni a helyzet nehézségéből.

Természetesen hosszabb távon egyik megoldás sem tesz jót, hiszen egy traumatikus élmény gyógyításához sem az elzárkózás, sem az elnyomás, folytonos figyelemelterelés sem célszerű, azonban minden gyászfolyamatnak (nem csak halál esetén beszélhetünk gyászról – munkahelyelvesztés, vagy egy kapcsolat vége esetén is) megvannak a szakaszai és ezen mindannyian más tempóban haladunk végig.

Ha látjuk, hogy van valaki, aki hosszútávon negatív spirálba kergeti magát, és azt tapasztaljuk, hogy nem tudja kezelni, nincs meg jelenleg a megfelelő eszköztára ahhoz, hogy megbirkózzon egy nehézséggel, akkor támogatást nyújtva, figyelemmel és türelemmel hallgassuk meg, akár egy szakember bevonásával. Vannak azok a helyzetek, amikor egy szakember jelenléte elengedhetetlen. És ami a legfontosabb, hogy soha ne erőltessük rá a saját meglátásunkat egy másik emberre, illetve fordított esetben igyekezzük lekommunikálni azokat a helyzeteket, amikor ránk akarnak nyomást helyezni.

Légy türelmes magaddal és add tudomására a környezetednek, hogy türelemre van szükséged. Ha pedig bűntudatot keltenek benned azzal, hogy hogyan kezelsz nehéz helyzeteket, akkor fókuszálj arra, hogy ez a Te gyógyulási folyamatod és ameddig nem ártasz másnak, vagy magadnak, addig jogod van ahhoz, hogy úgy cselekedj, ahogy te az adott szituációban, élethelyzetben a legjobbnak érzed. Jogod van az érzéseidhez!

„Megoldja az empátia a világ összes problémáját? Természetesen nem. De kevés probléma oldható meg együttérzés nélkül.” – (Maia Sz. & Bruce D. P.)

fotó: Pixabay