Alexandriai Órigenész
(184–253)
Legjelentősebb munkája a „Hexapla”, vagyis az Ószövetség hat verziójának szinopszisa. Pogány szülőknél született a pogány életrajzírók szerint, ám valószínűbb, hogy inkább már keresztények voltak. Édesapja, Leonidesz 202-ben mártírhalált halt – legalábbis Caesareai Eusebiusz szerint. Nyelvtant tanított, ezzel tartotta el a fő nélkül maradt családot. Egy ideig egy gazdag nőnél lakott, majd az aszketikusabb létforma felé fordult. Alexandriai Kelemen tanítványa, később utóda lett. Többek szerint kasztrálta magát, hogy bűnös gondolatok nélkül taníthassa a női katekumeneket, bár valószínűleg ez inkább csak egy rossz ízű szóbeszéd.
Órigenész feltételezhetően Ammoniusz Saccasz hallgatója is volt, aki a neoplatonizmust alapította meg. 212 körül kezdett héberül tanulni, és ekkor született mega a Hexapla gondolata is. Kezdetben egy Ambróz nevű keresztény támogatta, akit a valentinusz-féle eretnekségből térített meg. Több írását is neki ajánlotta. Munkáját egy időre megszakította, míg Rómába, Arábiába, Antióchiába és Palesztínába látogatott.
Híre miatt keresett szónok volt. Az alexandriai püspök, Demetriusz azonban ezt nem nézte jó szemmel. 229 és 230 között Órigenész Görögországba utazott, hogy hitvitát folytasson a fenn említett Valentinusz tanítványával. Útközben diakónussá szentelték. Candidusz, Valentinianusz társa amellett érvelt, hogy az üdvösség és a kárhozat eleve elrendelt tények, hiszen a Sátánnak sincs lehetősége a megtérésre. Órigenész azt felelte, ha az saját akaratából bukott alá, akkor van. Demetriusz püspöknek ez azonban nem volt ínyére, így zsinatot rendelt el, melynek elítélő nyilatkozatát Görögországban és Palesztinában nem fogadták el. Órigenész Caesareában maradt, ahol rengetegen keresték mesterüknek.
Maximinusz keresztényüldözése Kappadókiában találja. Itt veti papírra a vértanúságról szóló írását, valamint a Heracleidésszel folytatott párbeszédet. Ennek alapját egy arab püspökkel való vita képezi, aki azt állította, hogy az Ige nem kezdetektől való, valamint a lélek mibenlétét a vérben találta felfedezni. Deciusz császár idejében megkínozták, de életben hagyták. Még néhány évet ebben az árnyéklétben töltött – azt mondják, sírját még a keresztes hadjáratok idején is látogatták.
Fő műve, a Hexapla arra szolgált, hogy a görög és a héber Bibliát összevesse, egyeztesse és alapot képezzen a zsidókkal való vitára, akik kizárólag a héber változatot ismerték el. Ezen kívül kommentárokat készített, homíliákat írt, valamint magyarázatot Szent János evangéliumához. A középkor során munkáinak egy részét különféle nyelvekre (elsősorban latinra fordították), az évszázadok során azonban szétszóródott s egyes darabjai elkallódtak. Német, angol és spanyol irattárakban találunk belőle különféle maradványokat.
„De principiis” néven teológiai iránymutatást hozott létre, melynek alapja az volt, hogy a keresztényeknek engedelmeskedniük kell az apostolok által lefektetett tanításnak. Többek közt az örökké létező Második Személy megtestesülésének, a Szentléleknek, az ésszerű elme szabadságát, a világ végességét és az utolsó ítéletet. Hitte azonban azt is, hogy ezen kívül, a tudósnak joga van a spekulációra. A Szentháromságról vallott elmélete megelőzte a Kalcedoni Zsinatot is. Az előzőekhez tartva magát, számos elméletet ötlött ki, melyek később az Egyház hitével összeegyeztethetetlennek találtatott, de ezeket ma már csak az őt kommentáló szerzők könyveinek töredékeiből ismerjük.
A pogányok ellen készült műve, a „Contra Celsum” egészében megmaradt a Vatikánban. Ez Celsusz pogány bölcselkedő, kereszténységgel kapcsolatos megnyilvánulásaira ad választ. Alapvető egyetértésben csupán Platón egyes alapvető állításaiban vannak, Órigenész azonban ésszerűnek tartja a Krisztust követő hit keretein belül való bölcselkedést. Észrevételeit az Úr Imájával kapcsolatban, Cambridge-ben őrzik.
Órigenész istentanában minden a Mindenható jóságára mutat, valamint a teremtmény szabadságára. A természetfeletti Isten az oka minden létezőnek, és minden létező eredendően jó. Hatalma azonban nem független az erkölcsi természettől, ezért abszurd és természetének ellentmondó eredmények nem várhatók tőle. Ésszerű és spirituális lényeket teremtett, melyek a Logosz által képesek kreatív aktivitásra. Ez azonban Isten részéről egyfajta „önkorlátozást” igényel.
Szerinte az univerzum egyszerre szükséges Isten számára, és szükségtelen. Szükséges abból a szempontból, hogy akarata nélkül állandó létezése lehetetlen lenne. Ugyanakkor Számára nem kell a teremtés, a teremtett világtól független. A teremtmények azonban elbuktak. Isten a fizikai létet nem az ember állandó okulására teremtette és figyelmezteti a természeti katasztrófák és bajok által, hogy nem ez a végső célja.
Órigenész hitte a lelkek test előtti létezését (nem azok vándorlását.) Úgy gondolta, bizonyos létezők angyalokká válnak, mások emberekké, a leggonoszabbak ördögökké. A megváltás a Gondviselés által biztosított oktatás, menynek során a lelkek eredeti áldott állapota helyreáll – sőt a Gonosz sem annyira megátalkodott, hogy menthetetlen legyen. Az isteni büntetés pedagógiai jellegű, az ember helyretételére szolgál, nem a bosszút kívánja szolgálni. A megváltás csúcsa az előre létező Fiú megtestesülése. Ő az egyetlen lélek, a Logosz, mely egységben maradt az Atyával, akinél alacsonyabb rendű – de a teremtésnek még isteni oldalán. Krisztus a Szent Szűztől született, és lelke, valamint a Logosz közt olyan kötődés volt, mint az izzó vas és a tűz között. Szabad akarattal rendelkezett, de ez az egység arra késztette, hogy maradéktalanul kitartson az Atya mellett.
Órigenész a gnosztikus hatásokra úgy vélte, hogy a megdicsőült Krisztus teste, mindenki számára a saját képességei és érdemei szerint nyilvánult meg. Van, aki semmit sem látott benne, mások felismerték az Urat és a Bárányt. Órigenész számára Krisztus és az Isten kapcsolata olyan, mint a hívő és Krisztusé. Az egyes lelkek, akár az Egyház, a Logosz menyasszonya. Ennek következtében az elbukott lelkek, a testből ismét természetfeletti jelleget öltenek. Az Írás korrekt értelmezése azok kiváltsága, akik arra lelkileg méltónak találtatnak. A pokol nem lehet örökké tartó, hiszen Isten nem hagyhatja magára teremtményeit. Azokat szabadnak teremtette, tehát időre van szükségük, hogy ennek felelősségét belássák. Hasonlóan vélekedett azonban a paradicsomi állapotról is, hiszen ugyanígy, a szabad akarat miatt, a célba ért lelkek újból dönthetnek – s a körforgás megindul elölről. A szabad akarat számára azt jelentette, hogy végső befejezés valójában nem létezik…
Már életében sokan támadták az Evangélium eltorzítása miatt, illetve a pogány filozófiai elemek belecsempészéséért. Keleten és nyugaton egyaránt voltak ellenzői és védelmezői is.
Gondolatainak újra virágzása a hatodik századra tehető, a palesztin szerzetesi közösség tagjainak körében. Ők játszottak újra a lélek születés előtti létéről, valamint az univerzális üdvösségről. Az utókor sokszor vádolta azonban azzal, hogy Krisztus személyét az Atyáénál kisebbnek tartva, utat jelölt az arianizmusnak.
Fotó: Wikipédia, pixabay