A Katolikus Anyaszentegyház tanítását természetesen elsősorban a Szentírásból, valamint az apostoloktól örökölt hagyományból vezeti le. Az idők során azonban újabb és újabb kérdések, teológiai problémák merültek fel, melyekre ezek alapján választ kellett adni. Az elmúlt több száz esztendő alatt jeles személyiségek, egyházatyák, tudósok, értő szentek építették a doktrínát, az Egyház jóváhagyásával. A Szentlélek hatalmából, sokszor még a zsákutcák, jóhiszemű tévedések is a lelkek üdvére váltak. A hibákat felismerve az utódok a megfelelő útra terelték vissza a tévelygő gondolatot, megértvén azt, hogy olykor már a helyes kérdés felvetése is félig megoldás.

Az elkövetkező sorozatunkban arra vállalkozunk, hogy bemutassuk az Egyház nagy gondolkodóit, atyáit, bölcseit tanítóit.

Antióchiai Szent Ignác

(35-50 – 100-110 körül)

Ignác, melléknevén „Theophorosz” (Istenhordozó), Antióchia püspöke volt, mely a mai Törökország területén található. Életébe elsősorban hét leveléből nyerünk betekintést, melyet a Rómába vezető útról írt – ide fogolyként szállították, hogy hite miatt kivégezzék. Munkássága során elsősorban két tévtan ellen lépett fel: azok ellen, akik az Újszövetség jelentőségét kétségbe vonták, valamint a koketisták ellen, akik szerint Krisztus csupán látszat szerint szenvedett és halt meg.

Mivel főként írásaiból ismerjük, az elítélése előtti életéről nem sokat tudunk. Abban az időben élt, amikor a kereszténység a zsidó hagyományok és a görög-római kultúra közötti összefonódás folyamatában volt. Az első dogmák megfogalmazója volt, melyeket később a zsinatok hivatalossá tettek. Kiemelkedő fontosságot tulajdonított az egyházi hierarchiának, Krisztus valódi emberségének és a vértanúságnak.

Ignác nemzetisége ismeretlen. Nem tudni, hogy Antióchiában született-e, de görög prózájába keleti ízek keveredtek. Nagy hatással voltak rá Szent Pál levelei, és lehetséges, hogy Szent János apostolt személyesen is ismerte. Feltételezhetően Trajánusz császár idejében ejtették foglyul, és Kis-Ázsiából hurcolták a birodalom fővárosába. Ekkor már a kereszténység egyik ismert, jelentős figurája volt. Nem tudni milyen okból, de a különítmény megállt Szmirnában, ahol a helyi Krisztus-követők, Szent Polikárppal az élen, nagy lelkesedéssel fogadták. Találkozott a közeli egyházak vezetőivel is – így Efezus, Magnézia és Maeandrum delegátusaival. Velük később írásban tartotta a kapcsolatot, és üzent Rómába is, hogy a helyi hívek ne akadályozzák meg mártíromságát.

Szent Iréneusz emlékei szerint Ignác a római arénában halt meg, feltehetően vadállatok által. Útja során a püspök több alkalommal is aggodalommal szemlélte a tévtanok térnyerését a keresztények közt. Az első csoport elutasította az Újszövetség tekintélyét, és visszatérést sürgetett a zsidó hagyományok irányában – így a szombat megtartását sürgették. A második úgy vélte, Jézus igazi természete az isteni, és kereszthalála csupán látszat volt. Ignác ezzel szemben kijelentette, hogy Krisztus valóban ember is volt, kinek szenvedése valóság – ha nem lett volna az, a megváltás is csupán illúzió volna.

A főpap nem győzte hangsúlyozni a hívek egységét a püspökkel. A püspök az egyház képviselője, a Krisztussal való egység biztosítója. Ignác az első, aki a „katolikus (egyetemes) egyház” kifejezést használja, ezzel is jelezve, hogy az Egyház mindenütt ugyanaz, ahol Krisztus nevében vannak együtt az emberek.

A római közösséghez írt levelében ő is megemlíti a város elsőbbségét, de elsősorban inkább csak erkölcsi értelemben, nem jogi és kormányzati szinten.

A szent számára mindennél fontosabb volt a vértanúság. Úgy vélte, ez az igazi módja a Krisztussal való egyesülésnek. Leveleiben arról panaszkodott, hogy mindeddig nem volt méltó arra, hogy Jézus igazi tanítványa legyen – csupán a Rómába vezető úton lett igazán követője. Attól tartott, befolyásos római keresztények kijárják számára a kegyelmet. Többen úgy vélik, a halál utáni vágya szinte már megszállottságig fokozódott…

Ignác leveleit a később szintén mártírhalált halt Polikárp gyűjtötte össze és küldte el a filippi gyülekezetnek. Az írásokra már a 2. század folyamán hivatkozott Szent Iréneusz, majd a mai Lion püspöke is. A 4. században a fordítások jelentős torzulásokat szenvedtek, sőt hat újabb levelet is hamisítottak Ignác nevében. Hiteles latin fordítás a 13. századi Angliában készült, mely végre visszatért az eredeti verzióhoz. A gyűjtemény végső helyreállítására azonban csak a 17. században került sor.

Fotó: pixabay