Történt nem is olyan rég, hogy a túrócszentmártoni kórház koraszülött osztálya egy felhívást tett közzé az egyik közösségi médiában. Szinte segélykérésként küldték szét üzenetüket szerte a világba, hogy aki tud, készítsen piciny védenceiknek gyermekbarát játékokat. De nem is akármilyet, hanem a manapság már világhírnévnek örvendő amigurumit. Abból is, ha megoldható, akkor minél színesebb polipokat, mert azt a bébik nagyon szeretik, és karjaik morzsolgatása a köldökzsinórra emlékezteti a babákat, amitől megnyugszanak. Történetünk főszereplője, a nemesócsai Šeban Irénke azonnal feltúrta pamutkötegeit, kiterítette horgolótűinek gyűjteményét, és serény munkába kezdett. Körülbelül negyven darabnál tart, már csak a postázás van hátra.
„Először csak kis fejeket csináltam. Valahol el kellett kezdenem, és nem lehetett azonnal a legnehezebb mintába beleugrani”
– kezdte mesélni történetét Csiri néni, aki még gyermekkoromból emlékezett rám. Azokból az időkből, mikor nagymamámnál, Csallóközaranyoson töltöttem a legszebb nyári szüneteket. Az én akkori emlékeim erősen hiányosak vagy hézagosak. A nyarakra emlékszem, a gondtalan gyermekkorra is, libákra is, amiket a laposba tereltem hosszú pálcával, de Csiri nénire nem. Sebaj, legalább egyikünk memóriája tökéletes.
„Gimnáziumi érettségim van, dolgoztam iskolában és különféle gyárakban is. Nem a tanulmányaimból fakad ez a kézimunka iránti szeretet. Már kiskoromban is vonzott: kötöttem, horgoltam, hímeztem. Akkoriban ez elterjedt szokás volt.”
Miután nyugdíjba ment, aktív elfoglaltságot keresett magának. A kézügyessége megvolt, úgyhogy a lehető legügyesebben akarta azt kamatoztatni. Az interneten talált rá az amigurumi kifejezésre. Hogy mi az az amigurumi? Nos, ez egy japán alkotó technika. Maga a szó horgolt, illetve kötött játékot takar. Az „ami” (kötött, horgolt) és a nuigurumi (kitömött játékfigura) szavak összetételéből keletkezett. 2003-tól számítjuk világhódítását.
„A kezdeti próbálkozások után – amelyek között bizony voltak sikertelen kísérletek is – egyre jobban fejlődtem, így már nagyobb, összetett munkákba is belefogtam. Ma már nem jelent problémát vagy kihívást egy-egy gyönyörű baba, élethű állatka sem. A készülő figurák bonyolultságát vagy nehézségét azok összetettsége jelenti, ugyanis a test minden darabkáját külön kell elkészíteni. Külön a fejet, a testet, a végtagokat, a farkat… Volt már olyan is, hogy húsz-harminc részből állt a figura, ezeket aztán egyesével kellett összevarrni. Utána pedig drótozni tetőtől-talpig, hogy megálljanak és mozgathatóvá váljanak”
– avatott be Csiri néni a műhelytitkokba. Legelső alkotása egy hernyó volt. Miközben kereste, azt hittem, egy kulcstartóra akasztható méretű kukaccal szembesülök majd, ehelyett egy legalább harminc centiméteres, vidám, kis állatka vigyorgott rám, hetyke kalapban. Csiri néni szerint ő a még nem olyan jól sikerültek közé tartozik. Hiába nézegettem, forgattam, nem láttam, mi volt Hernyó úrban a kevésbé sikerült.
„Az unokám kért tőlem egy Bing nyuszit. Ehhez persze otthon kell lennem az éppen futó rajzfilmek világában is, hogy pontosan tudjam, mit várnak tőlem. Elkészítettem, és az unokám csak azzal volt hajlandó aludni az óvodában. Emlékszem, hatalmas sikere volt a nyuszinak! Aztán már elindult a lavina, nem volt megállás! Kért sárkányt, minecraft kockaemberkét is. Persze nemcsak mások kérésére csinálom a figurákat, hanem saját szórakoztatásomra is. Ezért van az, hogy már több, mint kétszáz darab került ki a kezeim közül, de ezekből sokat elajándékoztam. Idehaza most talán hetven van, szerte a házban”
fotó: a szerző
– nézett körbe a szeretetteljesen Csiri néni, kedves pillantást vetve a cicákra, kutyákra, macikra, polipokra, manókra, mesefigurákra. Tévét nem néz, vallja be, ahogyan azt is, hogy már nem is titkolja, hogy a horgolt figurák készítése a szenvedélyévé vált, sőt: függő lett. Catania fonalat, más néven catania pamutot használ. Ezek gyermekbarát anyagok, ha a kicsit szájba veszik, akkor sem okoz semmilyen problémát. Hogy figuráit még biztonságosabbá tegye, többnyire nem használ gombokat és más apró, lenyelhető kellékeket. Helyette a szemet, szájat, orrot is hímezi. Hogy a figurák igazán élethűek legyenek, tömőanyag kerül beléjük – elég sok. Ez szintén gyermekbarát.
fotó: a szerző
„Az interneten elérhetőek a minták, ahol lépésről-lépésre le van írva az elkészítési mód. Van ezek között néhány, amelyik szabadon, bárkinek elérhető, ám a többség fizetős, tehát meg kell vásárolni. Az alapanyagok sem a legolcsóbbak, ám nekem ez okoz igazán nagy örömet, hogy dolgozhatok velük, hogy beszélgethetek hozzájuk, illetve amikor látom a meglepetést, az örömöt azok arcán, akiknek ajándékozok a munkáimból. De nagyon nehéz ám az elválás! Olyannyira, hogy ki sem bírnám, ha csak egyet készítenék, azt pedig tovább adnám, úgyhogy inkább csinálok magamnak is, hogy legyen itthon.”
Csiri néni idestova már tíz éve foglalkozik az amigurumi figurákkal. Azt mondja, amíg bírja, addig csinálni fogja. Igazi tűzrőlpattant hölgyről beszélünk, aki örökifjú, szinte lángol benne az élni- és tenni akarás. Férje ugyan a kézimunkába nem segít be, de – ahogyan Csiri néni mondja – mindig inspirálja őt. Nem hagyja, hogy egy-egy sikertelen próbálkozás lelombozza, és finoman, kedvesen, szeretetteljesen terelgeti előre, hogy a jó még jobb, a szép még szebb legyen.
fotó: fotó a szerző
Távozóban Csiri néni szólt, hogy válasszak magamnak egyet az alkotásai közül. Két okból nem tettem eleget a kérésének. Egyrészt, mivel akkor az a darab, ami nála, az otthonában egyedi, egy pillanat alatt eltűnt volna, űrt hagyva maga után. Én pedig beszélgetésünk közben tisztán láttam, mennyire szereti a színes, vidám állat- és emberkekertjét. A másik ok pedig az volt, hogy az interjú során többször is elmondtam, gyermekkorom legnagyobb sztárja a Főkukac volt a Nagy ho-ho-horgász című rajzfilmből. Kivárom, míg Csiri néni egyszer majd felhív, hogy mehetek, mert Főkukac megszületett.
Két példányban, természetesen. Egyet nekem, egyet magának.
fotó: a szerző
címfotó: Šeban Irénke a még el nem náspángolt Döbrögi urammal