Nyolc éve a komáromi származású Szénásy Andi és Kuchárová Luci álmodtak egy kicsit, amiből nagy lett. Az Öregvár lőporraktárában indult az első Gardrobe Outlet, ma már a Tiszti Pavilon dísztermébe nőtte ki magát a használt ruhavásár. A tudatos Komáromért nevű társulás alapítói évről évre egyre színvonalasabb eseményeket tudhatnak maguk mögött.
“Rájöttünk, hogy temérdek mennyiségű ruhánk van, és nem akartuk csak úgy kidobni, így a fenntarthatóság céljából úgy döntöttünk, belevágunk ebbe. Harmadik éve vagyunk ünnepek előtt a Tiszti Pavilon dísztermében, ma már több a kézműves, mint a ruhás. Szeptemberben indult a szervezés, rengeteg munka volt körülötte. Sok a visszatérő árus, olyanok is, akik az elejétől kezdve velünk vannak. Persze mindig adunk teret az újdonságnak is, hogy ne legyen mindig ugyanaz a kínálat. Gyorsan megtelnek a helyek. A párom, Bakos Dávid sokat segít mindenben, így neki is köszönhető, hogy az idei esemény ilyen színvonalasra sikerült” – mesélte Andi.

Évi barátnőmmel az összes Gardrobe-on jelen voltunk eddig. Hagyományos csajos programmá vált ez számunkra. Végignézzük és végigpróbáljuk a ruhákat, majd megcsodáljuk a kézművesek egyedi termékeit. “Mindig találunk valami értékeset és hasznosat. Támogatom az újrahasznosítást, szeretem a szép kézműves termékeket. Most két táska ruhával távozok az eseményről, sikeres volt idén is” – nevetve mondta Évi.

Tóth Ivett az elejétől kezdve tagja a csapatnak. “Nagyon hangulatos esemény. Mindig meg lehet itt ismerni új embereket, valamint jó dolgokat, jó áron lehet beszerezni. Szeretem a divatot, épp emiatt rengeteg ruha gyűlik össze nálam. Örömet okoz, ha másnak örömet szerezhetek a kincseimmel. Többnyire sikeresen zárom ezeket az eseményeket, vannak visszajáró vásárlóim is.”

Ékszerekből sem volt hiány, sok szép csecse kerülhet a karácsonyfák alá. Kézműves szappanok, szörpök, gyógyitalok, természetes eredetű kenőcsök, különféle ízesítésű lekvárok, horgolt termékek, kerámiák, illatos gyertyák, hajbavalók, mézeskalácsok és más karácsonyi sütik pompáztak Komárom ékszerdobozában. Ételből és italból sem volt hiány, idei kedvencem a vegán káposztaleves volt. Aki ellátogatott a 12. karácsonyi gardrób- és kézműves vásárba, nagyon szép és hasznos dolgokkal gazdagodhatott. Izgatottan várjuk a jövő évi eseményt.
szerző és fotó: Vrábel Veronika