A mai tanmese az örökkévalóról és a pillanatok megéléséről szól. Egy fiatalember, Tomi, felkereste Képzelthely bölcsét. Az örökkévaló foglalkoztatta. Mi az? Hogyan érthetjük meg a végtelenséget egy olyan világban, ahol minden mulandó? Kérdéseit feltette a mesternek, aki egy marék homokot fogott a kezébe és hagyta, hogy a szemek kihulljanak belőle:

„Látod ezt a homokot?” – kérdezte a bölcs. „Minden egyes szem egy-egy pillanatot jelképez az időben. Az emberi élet ezekhez a homokszemekhez hasonlít; mindegyik külön-külön létezik, de együtt alkotják az egész homokkupacot. Az örökkévalóság nem más, mint az összes pillanat összessége, amely túlmutat a mulandó perceken, életeken, pillanatokon.”

A fiatalember elgondolkodott. Nem értette, hogy ha minden csak egy szempillantás mi értelme van az egésznek?

„Az örökkévalóság megértése annak felismerésében rejlik, hogy minden pillanat része egy nagyobb egésznek. Amikor teljes szívvel megélsz minden pillanatot, része leszel az örökkévalóságnak. Az örökkévalóság nem valami, ami kívülről érkezik, hanem ami belülről fakad.”