Joe Hart, a skót első osztályban szereplő Celtic FC hálóőre bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul és befejezi a profi labdarúgó-pályafutását.
A harminchat esztendős kapus a szülővárosa csapatában, a Shrewsbury Town kezdett futballozni, és már egészen fiatalon, mindössze tizenöt évesen a felnőttkeret tagja volt. Profi mérkőzésen először a tizenhetedik születésnapja után védett. A csapat ekkor az angol ötödik osztályban szerepelt, majd nem sokkal később az együttes visszajutott a negyedosztályba, ahol a fiatal kapus hat mérkőzésen állt a kapuban, s ezek alatt négy találatot kapott.
A 2005/06-os idényre ő lett a csapat első számú hálóőre, és ő védett mind a negyvenhat bajnoki találkozón. 2006-ban az újságírók és a szurkolók is őt választották a negyedosztály legjobb kapusának. Innen került be az angol U19-es válogatottba is, ahol 2005 októberében mutatkozott be Lengyelország ellen. Csereként lépett pályára.
Tehetségére hamar felfigyeltek, több angol első osztályban szereplő csapat is figyelte, végül az érte folyó versenyben a Manchester City csapata lett a befutó. A világoskékek 600 000 fontot fizettek érte. A Premier League-ban 2006 októberében mutatkozott be egy Sheffield United elleni találkozón. A mérkőzésen nem kapott gólt.
A manchesterieknél eltöltött tíz szezon alatt összesen 348 találkozón védte a kaput. Begyűjtött mások mellett két bajnoki címet, két Ligakupát, illetve egy FA-kupát is. A manchesteri évek között kölcsönben megfordult többek között a londoni West Hamnél és az olasz Torino FC csapatában is, majd a Burnleyhez, később pedig a rivális Tottenham Hotspur csapatához igazolt.
A londoni csapatnál azonban még egy bajnoki találkozón sem lépett pályára, ezért 2021 nyarán a skót Celtichez igazolt, ahol rögtön kezdő kapus lett. A skót csapattal kétszer lett bajnok, valamint egy Skót Kupát, illetve két Ligakupát is elhódított az együttessel.
Az angol labdarúgó-válogatottban 2008-ban mutatkozott be. Az akkori angol szövetségi kapitány, a legendás olasz edző, Fabio Capello küldött számára meghívót. Tagja volt a 2010-es és 2014-es világbajnokságon, illetve a 2012-es és 2016-os Európa-bajnokságon részt vevő válogatottnak is. A „háromoroszlánosok” kapuját 2008 és 2017 között összesen 75 mérkőzésen védte.
Fotó: flickr.com