A XX. század első felében – és utána még egy jó évtizedig – a magyar labdarúgás a fénykorát érte, s szinte minden évtizedben volt egy olyan időszak, amikor a válogatott és a magyar klubcsapatok megállíthatatlanok voltak. A magyar futballistáknak először az 1930-as években sikerült világbajnoki döntőt játszaniuk, és a Ferencváros ekkortájt a világ egyik legjobb együttesének számított klubszinten.

Az alábbiakban Toldi Géza életét és pályafutását ismertetjük, aki oroszlánrészt vállalt az 1938-as VB-ezüst megszerzésében, továbbá játéktudásával a Ferencvárosi TC világhírnevét is nagyban gazdagította.

Toldi Géza Tunikold családnévvel – a sportsajtóban helytelenül Tunigold terjedt el – látta meg a napvilágot 1909. február 11-én, Budapesten, az I. kerületben. Testvéreivel egy Avar utcai bérházban nőtt fel. A család sokat nélkülözött, a szülők pedig nem szerették volna, hogy a gyermekükből hivatásos labdarúgó váljon.

A kis Géza azonban a környékbeli srácokkal szinte minden szabadidejét a grundon töltötte. A fiúk később összefogtak, és közösen megalapították a hivatalos csapatukat, melyet I. Kerületi Ifjúsági Torna Egyletnek neveztek el.

Az általános iskola után kimaradt a középiskolából, mivel munkába kellett állnia, ám végül mégis a futballpályán kötött ki. Ifiként a csapata, az ITE kezdetben a negyedosztályába nevezett, majd szinte minden idényben eggyel előbbre lépett, 1928-ban pedig az első osztályú bajnokságot is megnyerték. Ekkortájt lehetséges volt egyszerre több csapatban is szerepelni, így a Süss-gyár is alkalmazta, mégpedig azzal a feltétellel, ha a „cégligában” szereplő gyári csapatban is játszik.

A csapat 1927-ben megnyerte a „cégligát”. Toldi ekkor mindössze tizennyolc éves volt, és ezután mindenképp profi együttesben szerette volna folytatni pályafutását. Ugyanezen év  karácsonyán, egy körmérkőzéses ifjúsági torna után merült fel, hogy az FTC-hez kerül, bár több klubtól is kapott ajánlatot, melyek között ott volt a román ligában szereplő Nagyvárad-NSC is. A végső szót azonban a szülei mondták ki, mégpedig azért, mert a Fradi vállalta az ifjú tehetség taníttatását, és a 32 pengős szerződés is jól jött az ötgyermekes családnak, továbbá nyugdíjas állást is kaptak.

Toldi a lehető legjobbkor érkezett a zöld-fehérekhez, ugyanis az 1926-27-ben olyan labdarúgóikonok hagyták el játékosként az egyesületet, mint a 13-szoros magyar bajnok Schlosser Imre vagy a Ferencvárost tizennégy éven át erősítő Tóth Potya István, aki később az olasz Internazionale Milano csapatát is edzette, ám előbb a Fradit segítette lenyűgöző sikerekhez. Tóth Potya feladata a generációváltás volt, így az ő tanácsára a vezetők egyaránt igazoltak befutott, és pályakezdő tehetséges játékosokat is.

1929 nyarán a Fradi egy dél-amerikai túrára volt hivatalos, és nem sokkal később összeállt a Ferencváros legendás „T betűs” csatársora: Táncos, Takács II, Turay, Toldi. Ugyanezen esztendő tavaszán mutatkozott be a magyar válogatottban is, amelynek színeiben 1929 és 1940 között 46 alkalommal lépett pályára és 25 találatot szerzett. A szövetségi kapitányok két labdarúgó-világbajnokságon is számítottak rá. Az 1934-es olaszországi világbajnokságon két találatot, az 1938-as francia rendezésű, ezüstéremmel végződő VB-n pedig egy találatot szerzett, ám ma is vitatéma, hogy miért nem lépett pályára az olaszok elleni finálébán (egyes források szerint nem tudta kikúrálni a lábsérülését).

Míg a válogatottal „csupán” az ezüst jött össze, addig Toldi a Ferencvárossal minden lehetséges trófeát elhódított az 1930-as években. Két alkalommal választották meg az év legjobb magyar játékosának (1933/1934 és 1937/1938), és egy ízben (1934-ben) a gólkirályi címet is sikerült megszereznie. Négy alkalommal nyert magyar bajnokságot, és a csapattal négyszer hódította el a Magyar Kupát. 1937-ben a kor egyik legrangosabb európai trófeáját, a Közép-Európai Kupát (KK) is sikerült megnyernie a Fradival.

Toldi Géza a Ferencvárost 1939-ig erősítette, majd egy rövid ideig a Gamma és a Szegedi AK játékosa is volt. 1942-ben – egy szezon erejéig – visszatért a régi sikerei színhelyére, majd ismét továbbállt, és pályafutását az 1945/1946-os szezonban a Zuglói MADISZ csapatában fejezte be. Összesen 324 NB I-es mérkőzésen lépett pályára és 271 gólt lőtt.

1946 végén megválasztották a magyar labdarúgó edzőtestület alelnökének, majd több évtizeden keresztül külföldön – többek között Belgiumban, Finnországban, Dániában és Egyiptomban – dolgozott edzőként. Csapataival bajnokságokat és kupákat is nyert. 1957-58-ban a belga válogatott szövetségi kapitánya volt.

Az 1930-as évek egyik legnagyszerűbb balösszekötője hetvenhat évesen, 1985. augusztus 16-án hunyt el Budapesten. 1973-ban az ő felajánlása alapján hozta létre a Ferencvárosi TC a róla elnevezett Toldi-vándordíjat, melyet sok éven keresztül a klub legjobb formájában lévő labdarúgója kapta idényenként, a bajnokságban mutatott kiemelkedő teljesítményéért.

A nyitóképen Toldi Géza (balra) és Sárosi György (Fotó: mlsz.hu)