A szerb teniszező, Novak Djokovic már biztosan nem tudja megvédeni címét a French Open-en. A harminchét éves Djokovic hétfőn, az argentin Francisco Cerúndolo elleni nyolcaddöntőben sérült meg a jobb térdén. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón nem tudta megmondani, hogy képes lesz-e pályára lépni a negyeddöntőben. A verseny hivatalos oldala viszont kedden megerősítette, hogy visszalép a tornától meniszkusz-szakadás miatt.
A szerb így nem harcolhat huszonötödik Grand Slam címéért. A norvég Casper Ruud közvetlenül az elődöntőbe jut, ahol a német Alexander Zverev és az ausztrál Alex de Minaur összecsapás győztesével mérkőzik meg.
A sérülés Djokovic számára további kellemetlen következményekkel jár. Elveszíti a világelsőséget, helyét az olasz Jannik Sinner veszi át. Amennyiben Carlos Alcaraz megnyeri a tornát, Djokovic akár a harmadik helyre is visszacsúszhat a ranglistán. Emellett a meniszkusz-szakadás miatt kihagyhatja a következő hónapokat, beleértve a wimbledoni szereplést és az US Open címvédés lehetőségét is.
„Egy ponton nem tudtam, folytassam-e vagy sem. Gyógyszereket kaptam, és a harmadik szett végén továbbiakat kértem,” – mondta Djokovic a Cerúndolo elleni mérkőzés után.
„Ez volt a maximális adag, ami 30-45 perc után hatott, nagyjából a negyedik szett végén. Az egész ötödik szett szinte fájdalommentes volt. De sosem tudhatod, mi lesz holnap,” – folytatta.
Djokovic megjegyezte, hogy csapata beszélt a torna vezetésével arról, miért utasították el az ő gyakori pályaseprés iránti kérelmeit. „Megsérültem, de túléltem. Megnyertem a mérkőzést. De játszhatok legközelebb is? Nem tudom. Meg lehetett volna előzni ezt a sérülést? Talán, ha a szett során kicsit gyakrabban figyeltek volna a pályára,” – zárta le a szerb szupersztár.
A világelső sérülése nagy veszteség a tornának, ugyanakkor nagy lehetőséget ad más játékosoknak.
Fotó: DALL-E, flickr.com