Jesse Owens-re sokan úgy hivatkoznak, mint minden idők egyik legnagyobb atlétája. Az ötkarikás játékok „hőskorában”, pontosabban az 1936-os berlini olimpián négy aranyérmet szerzett az USA-nak, ám míg Európában hősként ünnepelték, addig saját hazájában, az Egyesült Államokban – a bőrszíne miatt – állandó megkülönböztetésben volt része. A sikeres szereplés ellenére, a tiszteletére rendezett fogadáson csupán a teherliftet használhatta, sőt még az akkori amerikai elnök, Franklin D. Roosevelt sem volt hajlandó fogadni az 1930-as évek legnagyszerűbb amerikai sportolóját.
Az 1936-os berlini olimpia hőse James Cleveland Owens néven született az amerikai Dél legkeményebb vidékén, Alabamában, 1913. szeptember 12-én. Akkortájt az Egyesült Államokban mindennaposnak számított az afroamerikaikkal szembeni gyűlölet. A nagyapja még rabszolgaként dolgozott, az édesapja pedig idénymunkánként tartotta el a feleségét és a tíz gyermekét. Nem sokkal később a fiatal Jesse-nek is munkába kellett állnia. Kezdetben cipészinasként, zöldségszállítóként és rakodómunkásként tevékenykedett.
Owens ez idő tájt eszmélt rá arra, hogy mennyire szereti a futást. Középiskolai tanára is folyamatosan bíztatta, hogy vegye komolyan a tehetségét, és még azt is engedélyezte számára, hogy a tanítás előtt – kora reggel – az iskola pályáján gyakoroljon, mivel a tanítási órák befejeztével már dolgoznia kellett.
A kitartó edzés és gyakorlás hamar meghozta a jutalmát, mivel Owens – mindössze tizenöt évesen – a középiskolások országos atlétikai bajnokságán két számában – magasugrásban és távolugrásban – is világcsúcsot állított fel. A következő esztendőkben háromszor lett egymás után országos bajnok, sőt, az utolsó évében új középiskolai rekordot állított fel.

Sporteredményeinek köszönhetően válogathatott az egyetemek között, majd választása végül az Ohiói Egyetemre esett, mégpedig azért, mert az édesapja biztos állást kapott a városban. Az ifjú tehetség 1935-ben és 1936-ban is négy aranyérmet szerzett az egyetemi bajnokságokon. (Az első alkalommal – mindössze 45 perc alatt – három világcsúcsot is felállított). Származása miatt azonban nem kapott ösztöndíjat, a tanulás és a sportolás mellett továbbra is dolgoznia kellett. Ohioban többek között pincérként, raktárosként és benzinkutasként „gyűjtötte be” a tandíjra szükséges összegeket.
A távolugrás történetében ő ugrotta elsőként túl a nyolcméteres álomhatárt (a 813 centiméteres eredményét negyed évszázadig nem tudták felülmúlni.) Viszont hiába ért el kiváló és hihetetlen eredményeket, a bőrszíne miatt nem utazhatott együtt a fehér sportolótársaival és csupán az afroamerikaiknak fenntartott szállodákban szállhatott meg.
Az 1932-es Los Angeles-i olimpián még nem vett részt, viszont négy évvel később már bekerült az olimpiai csapatba és Berlinben, a náci Németország fővárosában képviselhette hazáját. Hitler az olimpiát a német sportolók felsőbbrendűsége és a náci Németország erejének demonstrálására akarta felhasználni, viszont Owens keresztülhúzta a számításait. Bár többen próbálták őt lebeszélni a részvételtől – hogy egy nyíltan rasszista diktatúra által rendezett világeseményen részt vegyen –, ám ő úgy gondolta, hogy sikereivel „megbuktathatja” a német rezsimet.
A német közönség nagy része igazi sztárként fogadta Owens-t. Hazájával ellentétben, Európában a fehérbőrű olimpikonokkal együtt is megszállhatott, és az Adidas későbbi atyja, Adolf Dassler ingyen is felajánlotta számára a legújabb kiadású futócipőit.

Az afroamerikai atléta végül négy számban is diadalmaskodott. A 100 méteres síkfutást 10,3 másodperc alatt, a 200 métert pedig 20,7 másodperc alatt teljesítette. Távolugrásban 807 centimétert ért el, és a 4×100 méteres aranyérmes váltócsapatnak is a tagja volt.
Jesse Owens a berlini olimpia legendájaként vonult be a sporttörténelembe, aki „megleckéztette” a náci Németországot, viszont az Egyesült Államokba hazatérve a csillogásból hirtelen visszakerült a mindennapok szomorú valóságába. Az olimpikonok tiszteletére rendezett fogadáson kizárólag a teherliftet használhatta, és fehér sportolótársaival ellentétben Franklin D. Roosevelt államfő nem hívta meg őt a Fehér Házba, sőt, még gratuláló táviratot sem küldött a részére (az elnök politikai megfontolásból attól tartott, hogy elveszítheti a déli államok szavazatait).
Minden idők egyik legnagyobb atlétájának további sorsa nem alakult igazán sikeresen. Nem sokkal hazatérése után az atlétikai szövetség megvonta tőle az amatőr státuszt, ezért nem szerepelhetett amatőr versenyeken. Egy időben a detroiti Ford autógyár személyzeti részlegén is dolgozott, próbálkozott dzsessz-zenéléssel, de mindemellett cirkuszokban is szórakoztatta a közönséget. (Egyszer még egy versenyló ellen is kiállt, és megnyerte az összecsapást.)

Az amerikai állam csak évtizedekkel később kezdte el megbecsülni Owenst. Az első állami kitüntetését 1955-ben kapta meg. Dwight Eisenhower elnök sportnagyköveti címet adományozott neki. Az afroamerikai polgárjogi küzdelmeinek időszakában személye fontos jelképpé vált. 1976-ban, Gerald Ford elnöktől megkapta az egyik legmagasabb polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság Érdemrendet.
Az amerikai sporttörténelem egyik legnevesebb atlétája 1980. március 31-én, hatvanhat éves korában hunyt el az Arizona állambeli Tucsonban, tüdőrák következtében.
Fotó: Wikipédia