A cikksorozat tizedik részében Török Gyula olimpiai bajnok ökölvívó életét és pályafutását ismertetjük.
Török Gyula 1938. január 24-én látta meg a napvilágot Budapesten. Édesapja korán elhunyt, így édesanyja egyedül nevelte őt és az öt testvérét. A tragikus esemény jócskán rányomta a bélyegét az ifjú sportoló fiatalkorára, mivel gyermekkorában „problémás gyermekként” tartották őt számon.
A „Békának” becézett ökölvívó élete végéig kistermetű volt, mindössze 161 centiméterre nőtt, ám a hirtelen haragja miatt sokszor keveredett különböző balhékba, verekedésekbe. Az egyik ehhez hasonló tülekedés során „figyelt fel rá” a Kispesti AC ökölvívóedzője, Fogarasi Mihály, aki rögtön edzésre invitálta a balhés tinédzsert. A fiatal bokszoló el is ment az edzésre, és 1948-tól – mindössze tíz évesen – a Kispesti AC tagja lett. Egy korabeli legenda szerint az első összecsapása előtt egy ólombetétes cipőben mérlegelt, hogy a ringbe engedjék, mivel olyan kicsi volt.
Később elhagyta a kispestieket és 1950-től a Kistext, 1954-től az MTK, 1963-tól a Tatabányai Bányász, majd 1965-től ismét az MTK versenyzője volt. Az 1956-os forradalom után Török kihasználta a „zűrzavart” és nyugatra szökött. Egészen Angliáig jutott, ám nem sokkal később már vissza is tért Magyarországra, ahol sikert sikerre halmozott. Hazajövetele után az MTK sportolója lett, és még abban az esztendőben megnyerte a magyar bajnokságot légsúlyban (51 kg).
1959-ben született az első jelentős nemzetközi sikere, amikor is légsúlyban ezüstérmet szerzett a luzerni Európa-bajnokságon, majd egy évre rá, az 1960-as római olimpián az aranyérem is összejött számára. A döntőben az ellenfele a tragikusan fiatalon elhunyt szovjet versenyző, Sergei Sivko volt, akit Török szoros küzdelemmel végül 3:2-es pontozással győzött le.
Török Gyulát a győztes olimpia után egy egész nemzet ünnepelte, és őt nevezték meg a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László elsőszámú utódjának. Ekkortájt ragadt rá a „légsúlyú Toldi” megnevezés is. Edzője, Énekes Árpád szerint ő lehetett volna a következő háromszoros olimpiai bajnok magyar ökölvívó, ám a gyakori sérülésék mellett a „szétszórt” életvitele és a heves vérmérséklete is gátolta, majd megtörte a karrierjét.
A római olimpiai játékok után a meggondolatlan döntések sorozata és az általa folytatott felelőtlen életforma folyamatos balhékba sodorda őt, és gyakoriak voltak az italozások is. Egy évvel később ismét erőt kapott, és az 1961-es esztendő már újra a bokszolásról szólt. Az Európa-bajnokságon harmatsúlyban (54 kg) nevezett, viszont már nagyon korán búcsúzott a tornától. A következő, 1964-es tokiói olimpiáján – ahol ismét harmatsúlyban indult – sem sikerült már kimagasló eredményt elérnie. Rögtön az első fordulóban megsérült és vereséget szenvedett.
Az ötkarikás játékok után újfent visszatért az MTK-hoz, viszont egy 1965-ös balhé után végleg eltiltották őt a magyar válogatottól, majd a klubját is otthagyta. Az aktív sportolást egy évvel később, mindössze huszonnyolc esztendősen, 1966-ban fejezte be. Visszavonulása után az Építők SC (1976-1978), majd a Csepel SC (1978-1981) ökölvívó-szakosztályának edzője lett, de rövid ideig a válogatott mellett is segédkezett. 1993-tól a magyar ökölvívó-válogatott másodedzője volt, majd a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségének lett a tanácsadója.
Az aktív sportoló korában lezajlott balhék ellenére Török Gyula így is beírta magát a magyar ökölvívás nagykönyvébe. 1958 és 1964 között összesen hatvan alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, és öt alkalommal szerzett egyéni magyar bajnoki címet (kétszer légsúlyban és három alkalommal harmatsúlyban). 1954-ben csapatban is sikerült magyar bajnokságot nyernie.
Kiemelkedő sportolói és edzői pályafutása elismeréseként 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét (polgári tagozat), 2013-tól pedig az MTK ökölvívó-szakosztályának örökös tagja volt.
A 2000-es évek elején szélütés érte, melynek következtében részlegesen lebénult. Hetvenöt éves korában, 2014. január 12-én hunyt el Budapesten. A hálalát követő évben s szeretett csapata, az MTK róla nevezte el a kispesti ökölvívótermét.
Fotó: flickr.com