Az ötödik részben a kétszeres olimpiai bajnok sportlövő, edző és alezredes, Takács Károly megdöbbentő életútját és kitartó sportpályafutását mutatjuk be.

Takács Károly története és életpályája szinte mesébe illő. Ha Amerikában született volna, életművét már biztosan feldolgozták volna Hollywoodban, és az „élet adta forgatókönyvét” valószínűleg Oscar-díjjal is jutalmazná a filmszakma. A XX. századi magyar sportlövés egyik legeredményesebb és nemzetközileg is elismert alakja viszont nem a tengerentúlon, hanem Európa közepén, az Osztrák-Magyar Monarchia területén, pontosabban Budapesten látta meg a napvilágot 1910. január 10-én.

Gyermekkorát az I. világháború alatt élte, és nagy valószínűséggel a hazaszeretet mellett a nagy háború is hozzájárult ahhoz, hogy az elemi iskola elvégzése után a tanulmányait a honvédtiszthelyettes-képzőben, a „Ludovikában” folytassa tovább. A tanulmányai alatt kedvelte meg a lőfegyvereket, és hamar kiderült, hogy amit ő megcélzott, azt bizony el is találta. A lőfegyverek iránti szenvedélyét kezdetben a kispuskákon „élte ki”, majd felnőtté válása után áttért a pisztolyra. Ez idő tájt még nem kötelezte el magát a sportlövés mellett, hiszen más sportágakban is tehetségesnek bizonyult – remekül bokszolt, rövid távon jól futott, súlyt emelt, de még síelt is –, ám végül teljes mértékben ennek a sportnak a „szerelmese” lett.

Fiatal korában katonai pályára lépett és őrmesterként szolgált. A sportlövészetet a Honvéd Tiszti Sportegylet versenyzőjeként kezdte el. 1936-ban, huszonhat évesen már lehetősége adódott volna olimpián is szerepelni – tehetsége és eredményei alapján még nyerhetett is volna –, ám Takács végül nem indulhatott, mivel a magyar vezetés csak tiszteket engedett indulni a játékokon, a tiszthelyettesek részvételét nem engedélyezték.

Takács úgy gondolta, hogy sebaj, majd indul a következő olimpiákon, viszont az élet kétszeresen is „közbelépett”, mivel nem elég, hogy az évtized végén kitört a II. világháború, a sportlövő 1938-ban egy gránátbaleset során elvesztette jobb kézfejét is. Mindenki úgy gondolta, hogy ez a tragikus és szerencsétlen eset teljesen véget vet a jobbkezes sportoló pályafutásának – felgyógyulása után „hetvenöt százalékos rokkantnak” nyilvánították, és katona sem lehetett már –, viszont a honvédelmi miniszter közbenjárására és Horthy Miklós kormányzó különleges engedélyének köszönhetően Takács Károly továbbra is megőrizhette az egyenruháját.

A sportlövő nem csüggedt sokáig, nem sokkal később megtanult bal kézzel írni és lőni, utóbbit pedig lenyűgöző akarattal meg is tudta szokni, hiszen a célratartás begyakorlása után, remegés nélkül lőtte bal kézzel is a tízeseket. A balesetét követő évben, az 1939-es világbajnokságon már tagja volt a győztes csapatnak, a következő esztendőben pedig egyéniben nyert országos bajnokságot.

A világháború következében két nyári olimpiai is elmaradt, Takács Károly ez idő alatt pedig fronttisztként szolgálta hazáját. A háború utolsó évében, 1945-ben amerikai fogságba is esett, ám szabadulása után kizárólag csak az olimpiai részvételre koncentrált. A fogságból való hazatérése után az önműködő sportpisztollyal ötszörös, a kisöbű sportpisztollyal egyszeres, míg a nagyöbű sportpisztollyal négyszeres magyar bajnok lett.

A várva várt 1948-as londoni olimpián Takács világcsúccsal szerezte meg az olimpiai aranyérmet, míg négy évvel később, a helsinki olimpiai játékokon pedig meg is védte azt, így ő az egyetlen olyan magyar olimpiai bajnok lövészetben – gyorstüzelő pisztolyban győzedelmeskedett –, aki ismételni tudott, és megvédte a címet. Érdemes megemlíteni, hogy Helsinkiben mögötte a második, tehát az ezüstérmes a saját tanítványa, a mindössze csupán tizenhét éves Kun Szilárd lett.

A sikeres olimpiák után, az 1955-ös bukaresti Európa-bajnokságon, valamint az 1958-as moszkvai világbajnokságon egyéniben hadipisztollyal és csapatban ötalakos sportpisztollyal bronzérmet nyert, míg az 1956-os melbourne-i olimpiai játékokon, negyvenhat évesen már csak a nyolcadik helyet tudta megszerezni.

Huszonöt alkalommal volt a magyar válogatott tagja, s pályafutása alatt, a Budapesti Honvéd együttesében még aktív sportlövőként is vállalt edzésvezetést, és neves, valamint sikeres tanítványai között volt mások mellett a már említett Kun Szilárd, és később a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai bajnok sportlövő, Hammerl László is. A sportpályafutása mellett hivatásos katonaként is feljebb lépett a ranglétrán, mivel a későbbiekben alezredessé léptették elő.

Takács Károly a visszavonulása után, egészen az 1976-ban bekövetkezett haláláig a Honvéd edzője, illetve a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia sportlövő tanára volt. A korabeli nyilatkozatok, feljegyzések, újságcikkek, illetve a még mai is élő tanítványai szerint nem csupán a fentikben leírt kitartásáról, hanem a precizitásáról, valamint a kemény idegzetéről is híres volt.

Fotó: MTI