Az igazi magyar sportélet szervezett formában a XIX. században vette kezdetét, amikor is különböző úri sportegyesületek alakultak meg. A század végén és a századforduló után, az újkori olimpiák megrendezésével pedig kezdtek megjelenni és elterjedni az olyan népszerű sportágak, mint a labdarúgás, a birkózás vagy éppen a kerékpározás.

Magyarország népességéhez és méretéhez képest mindig is kimagasló eredményeket ért el az egyes nemzetköri tornákon és megmérettetéseken, hiszen sportolóink számos alkalommal figyelemre méltó és olykor felülmúlhatatlan sikereket tudtak felmutatni. Természetesen az egyes sportágakat figyelembe véve ez napjainkban is így van, de az elmúlt több mint egy évszázad folyamán is megannyi sportágban születtek kitűnő eredmények olyan magyar sportolóktól, akiket szinte az egész világ a mai napig ismer.

Ebben az időközként megjelenő cikksorozatban ezekről a világhírű magyar sportolókról ejtünk szót. A második részben az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd életét és sportpályafutását mutatjuk be.

Hajós Alfréd (eredeti nevén: Guttman Arnold) szegény zsidó családból származott. A napvilágot 1878. február 1-jén látta meg a magyar fővárosban, Budapesten. Az első magyar olimpiai bajnok sportolót az édesapja már egészen fiatalon, négyéves korában tanította meg úszni, egy a Duna folyón kialakított „uszodában”.

Négyen voltak testvérek és mindegyikük tehetségesen úszott. (Hajós Alfréd öccse, Henrik, az 1906-os nem hivatalos olimpián váltóban szerzett aranyérmet.) A sors fintorának tekinthető, hogy az édesapa évekkel később a Dunába fulladt. Alfréd ekkor még csupán tizenhárom éves volt, így korán került árvasorba. 1894-től két évig a Magyar Úszó Egyesület (MÚE) tagja volt. 1895-ben már (nem hivatalos) Európa-bajnokságot nyert 100 méter gyorson.

Egy évre rá, 1896-ban végre eljött az idő, hogy közel másfél ezer év „szünet” után útjára induljon a görög ókori kultúra egyik legszebb „alkotása”, az olimpia. Az athéni nyári olimpiai játékokon, tehát az első újkori olimpián Hajós Alfréd a mindössze 13 °C-os tengervízben megrendezett versenyen megnyerte mind a 100 m-es (vízből indulva), mind pedig az 1200 m-es (hajóról a partra úszva) gyorsúszószámot, ezzel megszerezve a magyar sport első és második olimpiai győzelmét. Tudni kell, hogy ekkor még nem aranyérem, hanem ezüstérem járt a győztes sportolóknak.

Athénban zengett a „Zito i Ungheria!”, amely ógörögül és újgörögül is a következőt jelenti: „Éljen Magyarország!” Hajós Alfréd a három megrendezett úszószám közül tehát kettőt nyert meg, ám kevesen tudják, hogy egy harmadikra is nevezett, viszont a szervezők hibája és a sűrű program miatt sajnos nem ért vissza a rajthoz. Sikerei nyomán a görög öböl partját zsúfolásig megtöltötték a helyi emberek, s elnevezték őt (később a sportsajtó is) „Magyar delfinnek”. Győzelmeinek híre magához a görög királyhoz is eljutott, aki az olimpia zárófogadásán külön fogadta őt.

Hajós a sikereit főképp a „magyar tempónak” elnevezett úszóstílusnak köszönhette, amely voltaképp megegyezik a mai gyorsúszó stílussal. Szintén kevesen tudják, hogy Hajós mások mellett a labdarúgást is kiemelkedő szinten űzte. Futballcsapatai balösszekötőként alkalmazták. 1897-ben a Budapesti Torna Club (BTC) csapatában az első nyilvános labdarúgó-edzőmérkőzésen is játszott. A BTC-ben hat évig, 1898–1904 között rúgta a bőrt, s a csapattal két alkalommal is bajnoki címet ünnepelhetett.

A „Magyar delfin” előtt sok új, akkor még gyermekcipőben járó lehetőség nyílott meg szakmailag. 1897-től kezdve játékvezetőként is közreműködött a hazai labdarúgó-bajnokságokon, s 1903-tól 1908-ig pedig már elméleti és gyakorlati vizsgával rendelkező bíróként fújta a sípot, de aktív játékvezető pályafutása végén még a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bírói keretébe is bekerült.

Hajós Alfréd játékosként 1902-ben a magyar labdarúgó-válogatott első hivatalos mérkőzésén is pályára lépett, négy évvel később pedig három mérkőzés erejéig ő volt a válogatott szövetségi kapitánya. Később pedig a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) alelnöki funkcióját is betöltötte.

Civil életét tekintve (akkoriban még nem volt profizmus Magyarországon, a sportolóknak is dolgozniuk kellett) a fővárosi Műegyetemen szerzett oklevelet. Kezdetben még a neves építészmérnök, Lechner Ödön irodájában is dolgozott, mint építész. A főként sportolóként ismert Hajós Alfréd építészként is maradandót alkotott, hiszen az 1924-es párizsi olimpiai játékokon a klasszicista, az ókori görög szobrászat legjelentősebb korszakát idéző futballstadion tervével ezüstérmes lett a művészeti kategóriában (akkor még volt olyan). De az ő építészeti munkája volt többek között a később róla elnevezett fővárosi Sportuszoda, a debreceni Aranybika Szálló, a szabadkai bankpalota, illetve a ma már műemléki védettségű miskolci Weidlich-palota is.

A magyar sporttörténet egyik első és máig halhatatlan alakja hatvankilenc évvel ezelőtt, 1955. november 12-én hunyt el Budapesten.

Fotó: Wikipédia