A cikksorozat nyolcadik részében a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai bajnok súlyemelő és edző, Földi Imre életútját és sportpályafutását mutatjuk be.  

Földi Imre Kecskemét városában látta meg a napvilágot 1938. május 8-án. Általános iskolába a szülővárosába járt, később azonban elköltözött Tatabányára, mivel bányász szeretett volna lenni. Fiatalon vájártanulónak jelentkezett a városba, s fel is vették őt. A választott sportágával, a súlyemeléssel is itt ismerkedett meg, bár kezdetben birkózott, ám végül mégis a súlyemelő teremben látott munka ragadta magával.

Tatabányán a bányánál lett lakatos. Nagy szerencséjére tizenöt éves korában, 1953-ban megalakult a klub szakosztálya, Földi pedig két évre rá indult az első hazai versenyén, majd öt évvel később, 1960-ban kijutott élete első olimpiájára. A római olimpiai játékokon mindössze huszonkét esztendős volt, így a hatodik helyezést is nagy sikerként értékelte, bár egy évvel korábban, az első nemzetközi versenyén bronzéremmel mutatkozott be a világnak a varsói világbajnokságon.

Az olimpiai hatodik hely azonban újabb lökést adott neki a folytatásra. Visszaemlékezések szerint, Földi akkoriban olyan erős volt, hogy amikor a teherautó egy 130 kilogrammos gépet hozott a bányába, a munkások nem győzték leszedni a platóról, ő egyedül odament, gyorsan „lekapta”, és az esztergapadra helyezte.

Pályafutása során légsúlyban (56 kg), valamint pehelysúlyban (60 kg) versenyzett, ám legnagyobb sikereit az előbbi kategóriában érte el. Az 1960-as évek közepére – a nyomás gyakorlatával – a világ egyik legjobb versenyzőjének számított. Az 1964-es tokiói olimpiára aranyéremesélyesként utazott, s a japán fővárosban 355 kilóval világcsúcsot állított fel, viszont a szovjet Vahonyin végül 2,5 kilogrammal ezt az eredményt is túlszárnyalta. A győzelem vita tárgyát képezte, mivel a szovjet versenyző utolsó kísérlete nem biztos, hogy szabályos volt, ám nem vették el tőle az aranyérmet, így Földi „csupán” ezüstérmes lett.

Az olimpia után egy évvel, 1965-ben Iránban megszerezte pályafutása első és egyetlen összetett világbajnoki aranyát, majd az 1968-as mexikóvárosi négykarikás játékokon ismét világcsúcsót állított be, és szinte végig vezetett a tornán, viszont egy szenzációs lökéssel az iráni Nassziri utolérte őt – ellenfelének 30 dekával könnyebb volt a testsúlya –, így Földinek újfent be kellett érnie az ezüsttel.

Földi félretette csalódottságát, és nagy elánnal vágott neki a következő ciklusnak. Az évtized végén, 1969-ben a nyomásban világbajnokságot nyert, ám összetettben nem ért fel még a dobogóra sem. 1970-ben második, egy évvel később pedig negyedik lett. Az 1970-es, hazai rendezésű szombathelyi Európa-bajnokságon 372,5 kilós teljesítményével világcsúcsot állított fel, és aranyérmet nyert.

Az 1972-es müncheni olimpiai előtt a nemzetközi szövetség (IWF) tudatta a versenyzőkkel, hogy a játékok után eltörli a nyomást. Földi tudta, hogy ez az utolsó alkalom, hogy esélye van megszerezni a hőn áhított olimpiai aranyérmet, hiszen a nyomás volt a legerősebb műfaja. Az olimpia előtti utolsó napokban könnyedén leadott három kilót, mivel érezte, hogy ezúttal nem a testsúlykülönbség fog dönteni, hanem az erő.

A végső győzelem – ahogy négy évvel korábban – ismét közte, és a nagy ellenfele, az iráni Nassziri között dőlt el, de az aranyéremért folyó versenybe egy szovjet versenyző, nevezetesen Csetyin is bekapcsolódott, ám végül, a nagyon szoros küzdelmek után, 377,5 kilós világcsúccsal Földi Imre ünnepelhetett olimpiai bajnoki címet. Az idegtépő percek után a súlylökő Varjú Vilmos rohant érte az öltözőbe, és a vállán hozta ki a mindössze 149 centiméteres Földit az eredményhirdetéshez, és az ő nyakába akasztották a legfényesebben csillogó érmet.

A magyar versenyző az olimpiai aranyérem után sem hagyta abba a súlyemelést, és bár a kedvenc fogását „kiiktatták”, harmincnyolc évesen így is részt vett az 1976-os montreali olimpián, ahol az ötödik helyen végzett. Az aktív sportolást egy év múlva, 1977-ben fejezte be egy sérülés miatt, majd edzősködni kezdett.

Földi Imre öt olimpián, tíz világbajnokságon és tizenhárom Európa-bajnokságon szerepelt, továbbá tizenháromszor nyert magyar bajnokságot. Súlycsoportjában a nyomás örökös világrekordere, és napjainkig a súlyemelés sportágának egyik legeredményesebb magyar képviselője, mivel rajta kívül nincs még egy olyan versenyző, aki tizennyolc éven keresztül a világ élvonalához tartozott. Pályafutása alatt több mint húsz alkalommal állított fel világcsúcsot és ötven alkalommal magyar csúcsot.

2007-ben beválasztották a nemzet sportolói közé, 2009-ben a felújított tatabányai sportcsarnokot pedig róla nevezték el Földi Imre Sportcsarnoknak. Hetvennyolc évesen, 2017. április 23-án hunyt el Tatabányán. Lánya, Földi Csilla a nyomdokaiba lépett, és súlyemelőként tizenhatszoros Európa-bajnok.

A nyitóképen Földi Imre az 1964-es tokiói olimpiai játékokon (Fotó: Wikipédia)