Hogy mit tudok elképzelni, amit a lassan már két hete tartó hőhullámban tenni lehet vagy érdemes? Vízparti szieszta. Láblógatás. Bárányfelhő számolás gumimatracról a Balaton hullámain ringatózva. Árnyékban kifeszített függőágy, mellette kerti zuhany, friss, jéghideg kútvízzel. Esetleg egy borospince hűvöse, fröccsel, ropival. És hogy mit nem tudnék elképzelni? Például eszeveszett tempóban rohanni a labda, és az azt őrült módon hajszoló többi focibolond után. Éppen ezért van az én mellkasomban dobogó derék magyar szívem alatt egy derék magyar pocak, nem pedig kidolgozott és rendszeresen edzésben tartott izmok, mint a nemesócsai focitábor résztvevőinek.
A tábor utolsó napján érkeztünk, kétszemélyes újságíró-delegációként. Míg más az ebéd utáni sziesztáját tölti, addig a focitáborosok a pompás gyepen rúgták a bőrt. Hozzáteszem, mint minden valamirevaló focipályán, ezen sincs fényes nappal jottányi árnyék sem. Ennek ellenére láthatóan fáradhatatlanok voltak a gyerekek. Ráadásul koncentráltak is, ami abban nyilvánult meg, hogy edzőjük, Viczena József többszöri kiáltása után hagyták csak a labdát, és kocogtak a lelátóhoz.

fotó: a szerző
„Nehéz a srácokat a pályán kívül tartani. Ennek nemcsak a labda- és a foci szeretete az oka, hanem többnyire olyan gyerekek érkeztek, akik különböző csapatok aktív tagjai. Nézzetek körül, láthatjátok az asztalokon az okostelefonokat. Mindenkinek van, hordják is magukkal, ám a tábor ideje alatt ezek többnyire kihasználatlanul hevernek. Már ezért is megéri”
– mutatta be a helyszínt Viczena József. Hozzátette, feltűnt neki, hogy egy-egy pihenő alkalmával a gyerekek játszottak a telefonjaikon. Közelebb lépve azt tapasztalta, online focijátékot használtak. Ahogy Moldova György írta egykor: „akit egyszer a mozdony füstje megcsapott…!”
„Negyedik éve szervezzük meg ezt a focitábort, idén harmincnál is több gyermek vesz részt. Többnyire ócsaiak, de érkeztek Tanyról, Zsemlékesről, sőt Cserhátról is jött két srác. Ők ugyan az őrsújfalusi Dynamoban játszanak, de már megszokott, hogy résztvevői az ócsai focitábornak”
– tudtuk meg Józseftől. A nemesócsai U-11 csapat idén a negyedik helyen zárta a tabellát, a következő szezonban már nemcsak őket indítják, hanem az U-9-et is, illetve a hétéveseket is nevezik.

fotó: a szerző
Nem bentlakásos tábor lévén a gyerekek a reggeli órákban érkeztek meg a sportpályára. Az időjáráshoz (kánikulához) igazított reggeli bemelegítést, edzést tartottak. Passzolgatás, kapura rúgás, labdavezetés.
„Gyerekeknél a rúgás erőssége még kisebb volumenű, ezért ennek a fejlesztésére kiemelt figyelmet fordítottunk. Amit a bajnokságok során hiányosságnak láttam, arra erősítettünk a táborban. Azért is jó ez a majd egy hetes alkalom, mivel az év közbeni edzések nem mindig elegendőek a finomhangolásra”
– tájékoztatott az edző. Nemcsak a sportszeretetre, az aktív mozgásra ösztönözte a gyerekeket a tábor, hanem a manapság oly sokszor hangoztatott megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre is. József elmondta, hogy napi szinten 15-20 liter vizet vettek magukhoz a kis labdazsonglőrök. Nemcsak foci volt azonban napirenden és terítéken! Tervben volt egy kerékpártúra is Zsemlékesre, ahol sütögetés, egy kis lazulás volt beiktatva, ám a forróság miatt ettől idén eltekintettek. Helyette vetélkedők és klassz nyeremények várták a táborozókat. A helyi művelődési ház szintén felkészült a fogadásukra: a világhírű focistáról, Peléről készült filmet nézhették meg.
Feltűnő volt a focitáborban résztvevők egyenmeze, ami személyenként valamelyest mégis eltérő volt. A főszervezők (Nemesócsa község és Komjáti László), illetve a segítők (Viczena József – STAV-Jap és Ledecky Péter) többek között névre szóló pólókkal támogatták a tábort. A több napos eseményt támogatta a Fiesta étterem is (gulyást és pogácsát készítettek a focistáinknak), valamint Nemesócsa önkormányzata, illetve a TOP Atrakciók vállalat, akik a légvárakat biztosították.

fotó: a szerző
„Idejét sem tudom már, mikor kezdtem focizni, de nagyon szeretem”
– mesélte a nyolcéves Seregi Mira, a focitáborban résztvevő három lány egyike, edzője szerint hatalmas tehetség. Oklevele és kupája is volt, ugyanis Mira egyike volt azoknak a focistáknak, akik a vetélkedő versenyszámaiban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Mivel ekkor még a foci EB döntője előtt voltam, megkérdeztem, kit tippel bajnoknak. Mira szinte lefitymálva végignézett rajtam, mintha tán a Holdról jöttem volna, és haláli nyugalommal nevezte meg a spanyolokat, mert hát ki más?
A focitábor szombaton ért véget, a II. Kürthy Csaba Emléktornával. Az U-9-esek mérkőzésein Nagymegyer csapata végzett az első helyen, második lett Őrsújfalu, bronzérmes Nemesócsa. A legjobb góllövő a nagymegyeri Jakub Mala lett 17 találattal. A legjobb kapus a szintén megyeri Buzgó Emma; az újfalui Lakatos Bendi pedig elhozta a legjobb játékoznak járó kupát. A torna felfedezettje Horváth Erik lett, legifjabb játékosa pedig Lukács Flórián – mindketten Nemesócsáról.

fotó: a szerző
Az U-11 korosztályban a tornát a Táborozók csapata nyerte, maga mögé utasítva Csallóközaranyos, Őrsújfalu és Nemesócsa A csapatát. A legjobb góllövő Kurina Kristóf lett, legjobb kapus Szűcs Márk, legjobb játékos Mottajcsek Márk – mindhárman ócsaiak. A torna felfedezettje az újfalui Kovács Miko. Egy Fair play-díjat is kiosztottak, ezt Nemesócsa A csapata vihette haza.
A 11-es rúgó verseny győztese Apostol Áron lett, a dekázóbajnok Kurina Kristóf, a célba lövés győztese pedig Fábrik Petike.
Az emléktornán megjelent a Komáromi járásban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Űrdongó és légvárak is várták a gyereksereget.
fotó: a szerző