Igor Tudor veszi át a Lazio irányítását


Az egykori neves horvát labdarúgó, Igor Tudor lett az olasz labdarúgó-élvonalban szereplő Lazio új vezetőedzője. A hírt a hét elején a római klub tette közzé a hivatalos oldalán.

Tudor elődje, Maurizio Sarri múlt hét szerdán távozott a kispadról, miután a csapat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében alulmaradt és kiesett a német Bayern München ellen. Az olasz legfelsőbb bajnokságban, a Seria A-ban pedig tizenegy pont a lemaradása a csapatnak a negyedik helyen álló Bologna együttésével szemben.

Az olasz bajnokságban kizárólag a tabella  első négy helyén végző csapat szerez indulást a Bajnokok Ligája következő szezonjában. A római klubnak így az idény végéig még sok erőfeszítést kell tenni, hogy kiharcolják a legjobb négybe kerülést. Sarri – aki korábban megfordult többek között a Napoli, a Chelsea és a Juventus kispadján is – 2021 júniusától irányította a „halványkék” csapatot.

Igor Tudor (Fotó: flickr.com)

Az új edző, Igor Tudor játékosként hazájában – főként a Hajduk Split csapatában –, illetve Olaszországban is letette névjegyét, ugyanis az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb olasz együttesben, a Juventusban is megfordult. A „zebrákat” 1998 és 2007 között erősítette. A horvát labdarúgó-válogatottban 55 alkalommal lépett pályára. Tagja volt az 1998-as világbajnoki bronzérmes csapatnak is.

A negyvenöt esztendős tréner 2013-ban kezdett edzőként tevékenykedni. Első csapata edzőként a nevelőegyüttese, a Hajduk Split volt. Később dolgozott Görögországban, Törökországban és Olaszországban is, ahol az Udinesét és a Hellas Veronát irányította. A legutóbbi idényben az egyszeri Bajnokok Ligája-győztes francia csapat, az Olympique de Marseille kispadján ült.

Fotó: pixabay