Identitáserősítő, hálaadó Lángfutás Medvén


Hozzávetőlegesen százötvenen várták a startduda tülkölését, hogy nekivágjanak az általuk választott távnak: az egy-, három- vagy hat kilométeres szakasznak. A szám azért nem pontos, mivel nemcsak a rendhagyó, kézzel készült érmek bizonyultak kevésnek, hanem a rajtszámok is elfogytak a helyszíni nevezés során. A futás az egyik, ha nem legismertebb, legtöbbek által űzött szabadidős sporttevékenység. Sokan talán bele sem gondolnak, milyen csodák és káprázatok kerülhetnek az ember látókörébe, ha a fitnesz terem helyett a nyílt természetet választja a mozgás helyszínéül. Ezt a hozzáadott értéket tartotta szem előtt a Csiliz Menti Népfőiskola is, amikor március első szombatján megszervezték Medve községben a Lángfutást. A rendkívüli hangulatú eseményről, valamint a népfőiskola tevékenységéről annak elnöke, Buchinger Péter mesélt lapunknak.

Buchinger Péter, a Csiliz Menti Népfőiskola elnöke, aki pompás humorral és buzdítókészséggel rendelkezik
fotó: a szerző

A Csiliz mentén, illetve akár szélesebb környékünkön is nagy népszerűségnek örvend a szabadidős futás, illetve ennek a sportnak akár a versenyszerű űzése is. Az volt az elsőrendű célunk, hogy megszervezzünk egy futássorozatot, amelynek egyes szakaszai kitöltik az egész évet. Igyekeztünk már meglévő projekteknek is ernyőt biztosítani, ilyen a csilizpatasi szilveszteri-, valamint a csicsói nyári futás, illetve a Csiliz Menti Népfőiskola területén kerestük a lehetőségeket tavaszi és őszi futóakciók megszervezésére is: Medve és Csilizradvány községek nagy örömmel fogadták a megkeresésünket. Előbbiben a MEFIK-kel, utóbbiban a Vöröskereszttel vettük fel a kapcsolatot. Már csak az a kérdés maradt hátra, miként lehetne közös platform alá hozni ezeket az eseményeket, így jött az olimpiaihoz hasonló láng ötlete: a Csiliz Menti Lángfutás fáklyáját Medvén gyújtjuk meg először, nyáron innen kerül majd át Csicsóra, ahonnan ősszel Csilizradványra, majd Csilizpatasra, ahol szilveszterkor teljesítik a futók a maguk távjait”

– tájékoztatott Buchinger Péter, majd hozzátette, a népfőiskola, mely idén januárban alakult meg, bizonyos oktatási jellegű tevékenységeket is magába foglal, így minden esetben törekednek arra, hogy a sporteseményt az adott község vagy régió hasznos információival, történelmével, érdekességeivel színesítsék.

„Alapvető feladatunknak tekintjük a lokálpatriotizmus erősítését, nemzeti értékeket képviselünk. Törekedünk arra, hogy a Csiliz mentén élő nyolcezer lakosnak identitást adjunk, esetleg büszkeséget. Úgy szoktam mondani, hogy az az egyik legfontosabb, hogy íze és szaga legyen ennek a területnek, környéknek”

– tette hozzá az elnök. Példás összefogással valósult meg a Medvei Lángfutás: a szervezésből tetemesen kivette részét nemcsak a Csiliz Menti Népfőiskola, hanem a Bősi Futóklub, Medve község önkormányzata, Német Andrea, Csicsó község polgármester asszonya is hozzátette saját tapasztalatait. Szervezésben és lebonyolításban is szerepet vállalt a Medvei Fiatalok Klubja (MEFIK), a Csemadok, a helyi nyugdíjas klub, az önkéntes tűzoltók, a dunaszerdahelyi Capriolo cég, akik a célkaput biztosították, és még hosszan sorolhatnánk, mert a kezdeményezés sokaknak megtetszett, és mindenki igyekezett valamilyen módon hozzájárulni.

A futóverseny csak nevében viselte a „verseny” fogalmát, mert nem voltak vesztesek, csak győztesek. Volt, aki igyekezett felmérni saját erejét és határait, volt aki fel akarta állítani egyéni csúcsát, ám a legtöbben a jó hangulatért, a közösségért, és legfőképpen a futás örömért álltak rajthoz. Az egyes szakaszok leggyorsabb futóinak nevét azért eláruljuk: az egy kilométeres távot a kulcsodi Németh Kristóf futotta le leggyorsabban, a három kilométeren Bozsenyik Laci, míg a hatoson az Ímelyről érkezett Pogány Krisztián bizonyult leglendületesebbnek. A Bősi Futóklub kupákkal is készült, az egyes távokon a leggyorsabban beérő medvei futókat jutalmazták velük.