Hat magyar csapat indul az európai röplabdakupákban


Összesen hat magyar csapat adta le nevezését az európai röplabdakupákra.

A kontinentális szövetség (CEV) hétfőn hozta nyilvánosságra a nemzetközi sorozatokban résztvevő együttesek listáját. Ezen – az indulását már korábban bejelentő – Vasas, Kaposvár és Békéscsaba mellett a nőknél a MÁV Előre, míg a férfiaknál a Fino Kaposvár és a MÁV Előre szerepel.

Utóbbiak közül a bajnok és kupagyőztes somogyiak idén is a Bajnokok Ligájában próbálkoznak, melynek selejtezőjében összesen 17 csapat küzd a két, még szabad főtáblás helyért. Bögöly Gáborék szeptember 17. és 19. között kezdik a kvalifikációt, amelyben három oda-visszavágós párharcot kell nyerni csoportkörbe jutáshoz.

A MÁV Előre – akárcsak az előző szezonban – ezúttal is a harmadik számú sorozatban, a Challenge Kupában indul.

A női BL-ben a Magyarországon az elmúlt három évben minden lehetséges trófeát begyűjtő Vasas ezúttal is a csoportkörben kezd, de az elmúlt évek eredményeinek – közte a legutóbbi továbbjutásnak – köszönhetően most nem a negyedik, hanem a harmadik kalapba kapott besorolást. Itt a tízcsapatos, egykörös selejtezőből öten jutnak majd fel a november 5-én kezdődő főtáblára.

A bajnoki ezüstérmes Kaposvári NRC, valamint a bronzérmes Békéscsaba már korábban bejelentette indulását a második számú sorozatnak számító CEV Kupában, hozzájuk csatlakozott a Challenge Kupában szereplő, nemzetközi porondon most bemutatkozó MÁV Előre.

Mindez azt is jelenti, hogy az indulási joggal rendelkező magyar csapatok közül a bajnoki ötödik Újpest ezúttal sem nevezett.

Az európai kupaküzdelmek sorsolása jövő kedden lesz Luxembourgban.

MTI

fotó: Pixabay