Gera Zoltán lett a Vasas új edzője


A Ferencváros csapatától 2018-ban visszavonult, kilencvenhétszeres magyar válogatott Gera Zoltán lett a Vasas SC csapatának új vezetőedzője – jelentette be hétfőn, a labdarúgó NB II-ben szereplő, feljutásért küzdő csapat a hivatalos honlapján. Az eddigi vezetőedzővel, Desits Szilárddal a csapat szerződést bontott. Gera Zoltán stábjához Csizmadia Csaba volt válogatott labdarúgó és edző is csatlakozik.

A játékosként Angliában is jelentős karriert befutó Gera Zoltán a magyar U21-es labdarúgó-válogatott éléről távozott, melyet 2019 és 2024 között irányított. A negyvennégy esztendős vezetőedző nagyon hálás, hogy közel öt éven keresztül dolgozott a Magyar Labdarúgó-szövetség kötelekében, ahol karrierjét „pályakezdőként” kezdte.

Az MLSZ-nél eltöltött négy és fél év alatt szorosan együttműködött Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, és több alkalommal helyet kapott a felnőtt válogatott stábjában is. Gera irányítása alatt a korosztályos válogatottból több labdarúgó is felkerült a felnőttek közé, ahol később alapemberré is váltak.

Gera a tegnapi nap folyamán az angyalföldi klub honlapjának nyilatkozott. Kiemelte, hogy már egy ideje foglalkoztatta őt a gondolat, hogy az utánpótlás-válogatottnál szerzett tapasztalatait egy klubcsapatnál is alkalmazza. Megjegyezte, hogy a közelmúltban már több megkeresést is kapott, ám a Vasas irányítása egy olyan lehetőségnek tűnt a számára, amelyet meg szeretett volna ragadni.

Az egykori közönségkedvenc labdarúgó megtisztelőnek nevezte az angyalföldi klub megkeresését, és elmondta, hogy nem csupán játékosként szerette a kihívásokat, hanem edzőként is azokat keresi.

Segítője, Csizmadia Csaba szintén az U21-es nemzeti együttestől érkezik a klubhoz, viszont neki is vannak már vezetőedzői tapasztalatai, hiszen korábban a Gyirmót és a Budafok csapatainál is megfordult, sőt, utóbbi együttessel az első osztályba is feljutott.

A magyar futballvilág egykor eredményes és sikeres csapata jelenleg az NB II-es tabella dobogós, harmadik helyén áll, ám még tizenkét mérkőzés van hátra, hogy a klub kiharcolja az élvonalba való feljutást, amely kizárólag az első két helyen végző együtteseknek jár.

Fotó: flickr.com