Egy éve hunyt el Amancio Amaro, a Real Madrid legendája


Egy esztendővel ezelőtt, 2023. február 21-én, nyolcvanhárom esztendős korában hunyt el Amancio Amaro egykori labdarúgó, a Real Madrid aranykorszakának egyik legendás alakja, akinek madridi pályafutása első éveiben volt alkalma együtt futballozni minden idők legjobb magyar futballistájával és a spanyol klub történetének egyik legmeghatározóbb alakjával, Puskás Ferenccel is.

A csupán Amancióként emlegetett labdarúgó 1939 októberében született Északnyugat-Spanyolországban, La Coruña városában. Futballpályafutása is a szülővárosában vette kezdetét, ugyanis 1958 és 1962 között a helyi Deportivo de La Coruña elnevezésű klubcsapat igazolt játékosa volt. Huszonhárom évesen a világ akkori legsikeresebb csapata, a már ötszörös Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) győztes Real Madrid szerződtette őt, ahol olyan legendás futballsztárokkal futballozhatott, mint a bevezetőben is említett Puskás Ferenc, vagy a kétszeres aranylabdás Alfredo di Stéfano, akit a Real Madrid szurkolóinak többsége a mai napig a klub történetének legnagyszerűbb játékosának tart.

A Real Madrid csapatát 1962-től egészen játékospályafutása végéig, 1976-ig erősítette, és minden lehetséges trófeát begyűjtött a habfehérekkel. A csapat színeiben összesen kilenc bajnoki címet és három Király-kupa győzelmet ért el, de tagja volt az 1965–66-os BEK-győztes csapatnak is. A spanyol csapat hatodik BEK-trófeájából jócskán kivette a részét, sőt kulcsfontosságú gólt lőtt a Partizan Belgrád elleni döntő találkozón is. Amancio 471 mérkőzésen 155 gólt szerzett a Real Madrid színeiben, és két alkalommal a spanyol labdarúgó-bajnokság gólkirálya is volt.

Amancio edzés közben (Fotó: Wikipédia)

Amancio nem csupán a klubcsapatában, a Real Madridban, hanem hazája színeiben, a spanyol labdarúgó-válogatottban is termelte a gólokat, és a futballszakértők az 1960-as évek egyik legjobb spanyol nemzetiségű játékosaként hivatkoznak rá. A spanyol válogatott színeiben játszott mások mellett az 1964-es hazai rendezésű Európa-bajnokságon is, ahol végül a Szovjetunió legyőzésével az aranyérmet is sikerült elhódítaniuk a hazaiaknak, amely Spanyolország első győztes nemzetközi trófeája lett. A labdarúgó a hazája válogatottjában összesen 42 mérkőzésen lépett pályára, és ezeken a találkozókon 11 találatot szerzett.           

Visszavonulása után sem szakadt el szeretett klubjától, a Real Madridtól, ugyanis többek között edzőként is segítette a Királyi Gárdát. 1982 és 1984 között a klub másodosztályban szerepelő tartalék- és utánpótláscsapatát, a Real Madrid Castillát edzette, akikkel 1984-ben történelmet írt, ugyanis első (és máig egyetlen) alkalommal sikerült megnyerniük a spanyol másodosztályú bajnokságot. Ezt a sikert eddig egyetlen edző sem érte el az utánpótláscsapattal.

A következő, 1984/1985-ös szezonban Amancio már a klub felnőttgárdáját irányította, és nagy szerepe volt abban, hogy Puskásék után egy újabb legendás futballgeneráció (Butragueno, Míchel, Sanchis, stb.) alakuljon a „blancóknák”, ám az eredmények nem jöttek, így még az idény közben távoznia kellett.

Amanciót 2022 őszén, az ötszörös BEK-győztes Fransisco Gento halála után megválasztották a Real Madrid tiszteletbeli elnökének, mindemellett a spanyol sportban betöltött jelentős szerepének elismeréseként megkapta a Királyi Sportérdemrend aranymedálját is.

A nyitóképen a Real Marid BEK-győztes kezdőcsapata 1966-ban (alsó sor, balról a második Amancio Amaro)

Fotó: Wikipédia