Egy ágon a franciák, a németek, a portugálok, és a spanyolok


Csupán már csak a mai nap, és összesen két csoport lezárása van hátra a jelenleg zajló Európa-bajnokság csoportköréből, ezáltal pedig kezd kivehetővé válni, hogy milyen ágak is jönnek létre a nyolcaddöntő folyamán.

Ahogy az előző két Európa-bajnokságon, 2016-ban és 2021-ben is előfordult, úgy most is létrejött egy kőkemény ág, amin négy korábbi Európa-bajnok is szerepel: Franciaország, a házigazda Németország, a 2016-os bajnok Portugália, és a mostani csoportot három győzelemmel és kapott gól nélkül záró Spanyolország.

Az már tegnap köztudottá vált, hogy az eddig két legjobb formában futballozó, német és spanyol válogatott egy ágra kerül a Cristiano Ronaldo vezette, „F” jelű csoportot megnyerő Portugáliával, viszont tegnap – nagy meglepetésre – a kétszeres világ- és Európa-bajnok Franciaország is csatlakozott közéjük, mivel Mbappé-ék nem nyerték meg a „D” jelű csoportot, ugyanis tegnap késő délután a lengyelek ellen csupán egy döntetlent sikerült játszaniuk.

A csoportküzdelmekben kitűnő és hibátlan teljesítményt nyújtó spanyol labdarúgó válogatott a ma zajló E/F csoport harmadik helyezettjével, míg a házigazda németek a dánokkal mérkőznek majd meg, akik a „C” jelű csoportban – mindössze három ponttal – a második helyen végeztek.

A 2016-ban bajnok portugálok az A/C csoport harmadikjával – bízzunk benne, hogy a magyar csapattal – küzdenek majd meg a nyolcaddöntőben, míg az eddig „döcögősen” futballozó franciák az „E” jelű csoport második helyezettjét kapják, mely kvartett eddig nyitott, hiszen mindhárom válogatottnak – Belgium, Románia, Ukrajna, Szlovákia – egyaránt három pontja van, így bármelyikük végezhet továbbjutó helyen.

Fotó: pixabay