Budapest rendezi az új atlétikai világversenyt 2026-ban


Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség (WA) elnöke Schmidt Ádámmal, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárával személyesen egyeztetett és kötött megállapodást a rendezésről, majd jelentették be közösen a hírt hétfőn Budapesten. A brit sportvezető elmondta, hogy csaknem 70 ország 400 versenyzője, köztük a legnagyobb sztárok szerepelnek majd a viadalon, melynek létrehozásával az a WA célja, hogy minden olyan évben, amikor nincs világbajnokság, legyen egy rangos eseménye a sportágnak, amit az egész világon néznek.


    Coe a sportért felelős államtitkárságon beszélt arról is, hogy az első, úgynevezett világdöntőt többek között azért kapta meg Budapest, mert a magyar főváros tavaly minden idők legjobb szabadtéri világbajnokságát rendezte meg. Mint kiderült, a házigazda szerepért komoly verseny zajlott, több nagyváros is jelentkezett.


    “A világdöntő kapcsán egy olyan rendező várost kerestünk, amely világszínvonalú partnere lehet ennek az izgalmas, új kezdeményezésnek, és a sportágat magával ragadó módon mutatja be a világ minden tájáról érkező szurkolóknak. Budapest egyszer már bizonyította, hogy képes erre, ezért nagy öröm számunkra, hogy a magyar fővárosból indul útjára a versenysorozat” – hangsúlyozta a WA első embere.


    A 10 millió dollár összdíjazású viadalra 2026. szeptember 11-13-án kerül majd sor. Mindhárom napon háromórás lesz a program, a versenyen pedig olimpiai és világbajnokok, Gyémánt Liga-győztesek és az év legjobbjai vehetnek részt. A sportág valamennyi szakága képviselteti majd magát a világdöntőn, rövid-, közép- és hosszútávfutó számok mellett váltóversenyek, dobó és ugrószámok is műsoron lesznek.


    Sebastian Coe elmondta, hogy a tervek szerint kétévente sorra kerülő csúcseseményen elődöntőket és döntőket rendeznek, ezzel pedig komoly versenyhelyzetet teremtenek a legjobbak számára is.
    “A világdöntő tele lesz akcióval és izgalommal a szurkolók számára és az atlétikai versenyek egy új szintjét teremti meg” – mondta Coe. – “A legnagyobb sztárokkal a mezőnyben egy kihagyhatatlan verseny lesz, egyúttal elérjük, hogy az atlétika minden évben rendezzen egy világszintű csúcsversenyt. Először a történelemben a sportág évente képes lesz a legnagyobb figyelmet magára irányítani.”


    Schmidt Ádám Coe-t, illetve a WA több más vezetőjét – Jon Ridgeon vezérigazgatót és Jamie Fox kommunikációs igazgatót – fogadta az államtitkárságon.
    “Hatalmas büszkeség és nagy sportdiplomáciai siker, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség úgy gondolta, Budapest méltó otthona lehet az első világdöntőnek” – mondta az államtitkár. – “A 2023-as atlétikai világbajnokág után – amelyről Sebastian Coe azt mondta, ez volt minden idők legjobbja – a magyar sportirányítás egyeztetéseket kezdett a nemzetközi szövetséggel arról, hogy hazánk miként maradhatna az atlétika vérkeringésében.

A tárgyalásokba bevontuk a Magyar Atlétikai Szövetséget és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséget, Magyarország kormánya pedig úgy ítélte meg, támogatni tudja, hogy Budapest legyen az első házigazdája az új versenysorozatnak. A célunk az, hogy a világbajnoksághoz hasonlóan ez az új esemény is hosszú távú pozitív hatással legyen a magyar sportéletre.”


    A pénzdíjból valamennyi résztvevő atléta részesül, a világdöntő győztesei pedig 150 ezer dollárral gazdagodnak.

MTI

fotó: MTI