Az alábbiakban egy majdnem száz évvel ezelőtti cikket olvashatnak, amely a Prágai Magyar Hírlap hasábjain jelent meg 1926 őszén.

A szerző őszintén számolt be arról, hogy melyek voltak az akkori hazai, „szlovenszkói” sportélet fejlődésének akadályai; mik a föltételei a nagy tehetségek feltűnésének; milyen a sport helyzete a köztársaságban; illetve, hogy milyen módon lehetne előmozdítani a fejlődést.

(A szöveget eredeti, autentikus formájában közöljük.)

„Ha valamelyik nemzet atlétája, úszója, birkózója, vívója stb. szenzációs sikert arat, akkor hosszas ideig afelé a nemzet felé terelik az érdeklődést és elkezdik dicsérni annak rátermettségét, kiválóságát, különleges faját. (…)

Az augusztus folyamán Budapesten rendezett Európa-uszóbajnokságok alkalmával a németek szenzációsan szerepeltek. Hogy miért, annak okát nem kellett sokáig kutatni, mert megtudhatták azokból a statisztikákból, amelyeket az érdeklődő elé tártak, hogy alig van Németországban város, ahol ne volna pompás uszoda; legtöbb helyen még hozzá téli-nyári. De igy van ez minden téren. Futballban, birkózásban, tornában olyan rohamléptekben haladnak előre, hogy a következő amszterdami olympiászon bizony bámulni fognak a résztvevő államok.

De nemcsak Németországban van igy, hanem a jólismert finn, svéd, norvég, dán, angol, francia nemzetek mellett Magyarországon is, ahol már ez éven olyan magas fokra emelkedett a sport, hogy számolni kell vele a legnagyobb európai államoknak is. És mind csak azért, mert már régebben felismerték a sport nagy hivatását, célját és nem idegenkednek annak fejlődését előmozdítani, minden téren segíteni.

És hogy áll a sport nálunk, a köztársaságban? Bizony, nem a legrózsásabb helyzetben. A történelmi országokban Cseh- és Morva területen minden téren szép fejlődést tapasztalunk. A nagyobb városokban versenyek vannak, majdnem minden héten. Uszodával, sportteleppel is rendelkeznek, van lehetőség, alkalom annak kultiválására és az eredmény nem is marad el. Pláne futballban, női atlétikában, hazenában, tenniszben, tornában a csehek világhíresek. De amilyen jól áll a sport a jelzett területeken, olyan elhanyagolt, visszamaradt itt Szlovenszkón.

A több nagyobb város közül csak Pozsonynak van egy téli-nyári uszodája, mig a többi helyeken bizony még nyári is ritka. Lehet e itten akkor úszó-sport? Ugye, nem. Rendes sportteleppel már több város rendelkezik, de már sok helyen csak hírből ismerik az atlétikai pályát Hogy fejlődhet itt akkor az atlétika? Ha ezek nincsenek, akkor hogy lehetnének itten nagyszerű tornatermek, ahol vívni, birkózni, boxolni, tornázni tanulnának? Még a futballsport is nagyon visszament, mert Szlovenszkón megálltak a gyárak, műhelyek legtöbbje, nem lehet egykönnyen elhelyezkedni, letelepedni, munkába állni, nem lehet állást adni az iskolából kikerülő tehetséges tagoknak, akik rá vannak utalva a kivándorlásra, más helyekre való menetelre. Ez is az oka sok mindennek. (…)

Mit kellene tenni, hogy az itteni viszonyok is megváltozzanak? Arra könnyű a feleletet megadni. Már nagyon régen hallatszottak hangok, hogy a sportok vigalmiadóját leszállítják, de bizony abból sem lett eddig semmi. Pedig ez jelentékeny mértékben segítené a klubokat. Mig Magyarországon a sportolóknak ötvenszázalékos utazási kedvezményt adnak, nálunk csak 33 százalékot. Amíg a KSOD vasutat át nem vették, addig (1922-ig) ő is 50 százalékot adott. Nem-e lehetne ebben is segítségre lenni a kluboknak, amelyek – itt mindig a kisebbségi egyesületeket értem – sehonnan sem kapnak támogatást, hanem csak saját magukra, tagjaikra vannak ráutalva.

Ha szegények, lerongyoltak az egyesületek, akkor bizony nem tudják az álmukban elképzelt szép pályát megépíteni és természetesen a ködben vész a téli-nyári uszoda terve is, mert azokra, mint mindenre, pénz és pénz kell. Attól még nagyon messze vagyunk, hogy az állam, vagy pláne a város építtessen sporttelepet, uszodát, de azt el lehetne várni, hogy azt támogassa és előmozdítsa. Adjon erre ingyen telket, anyagot, vagy amit tud, akkor a visszafejlődés, a tespedés, elmaradottság után lüktető életet lehetne teremteni, ami az ország érdeke is lenne.

Érdeke, mert innen is még több olyan nagy tehetség kerülne ki, akiknek szerepeltetése a köztársaságra nézve csak hirt, dicsőséget jelentett a múltban és jelenben is. Amikor reprezentálásról volt szó, akkor elvitték innen: az Eperjesről származó hírneves diszkoszvelő Görögöt, a súlyban a régi bajnokot Pogány dr.-t, a gerelyben a veterán Koczán Mórt, a futásban a kassai Kostyákot, a vívásban a kassai Barthát, a vizipólóban a kassai Neményi Bélát, műugrásban Balázst, az úszásban Messingert, a magasugrásban az eperjesi Sztaniszlayt, akik minden alkalommal tudásuk legjavát mutatták be, küzdve a város, az ország színeiért.

Csak nemrégen zajlottak le a rigai Európa bajnoki birkózó versenyek, ahová elvitték mint reprezentánst a kassai Szabót, aki a harmadik helyezésével pompás sikert szerzett a csehszlovák birkozósportnak. És hány ilyen nagy tehetség fejlődne ki, ha az állam, a város, hóna alá nyúlna a szlovenszkói sportkluboknak és – nemzetiségre való tekintet nélkül – támogatnák őket, munkájukban elősegítenék, a szebb jövő elérése érdekében. Ha ezt tennék, akkor lennének itt is nagyságok, akiknek szenzációs sikereivel lenne tele a világsajtó és itt mellveregetve mondogatnák, hogy ez a mi hazánkfia. Mikor fog ez elkövetkezni?”

G. F.

(Megjelent a Prágai Magyar Hírlap 1926. október 3-i számában.)

Fotó: pixabay