Cabeza de Oro, az Aranyfejű – ezzel az elismerő kifejezéssel illették az FC Barcelona szurkolói Kocsis Sándort, az Aranycsapat és a magyar labdarúgás egyik legnagyobb és legeredményesebb alakját, aki az említett klub színeiben hét évig, 1958 és 1965 között futballozott.

A Magyarországon Kockának is becézett Kocsis Sándor 1929. szeptember 21-én született Budapesten. A labdaérzéke már kisgyermekkorában megmutatkozott, mivel szabadidejét kizárólag a szülői házhoz közeli grundokon töltötte, ahol a többi diáktársával együtt órákon keresztül kergették a saját maguk által készített rongylabdát. Már nagyon fiatalon a Kőbányai TC korosztályos csapataiban találta magát, ahonnan egyenes út vezette őt a korszak egyik legjobb magyar klubjához, a Ferencvároshoz.

Már tizenhét évesen a Fradi első csapatának meghatározó csatára, jobbösszekötője volt. A zöld-fehér klubnak csupán négy esztendeig volt a futballistája, és az egyesület színeiben 89 magyar bajnoki találkozón 70 találatot szerzett. A csapattal az 1948/1949-es szezonban bajnoki címet is ünnepelhetett. Ebben az idényben figyeltek fel rá igazán, mivel a nemzeti csapatba is behívót is kapott, így válogatott futballistaként keserítette meg a hálóőrök életet. Az említett évadban 33 góllal vette ki a részét a Zöld Sasok máig legendás diadalából.

A kommunista hatalomátvételt követően a Fradi helyzete számottevően megváltozott, s az együttes nevét ÉDOSZ-ra változtatták. Az akkori rezsimnek a katonacsapat, a Budapest Honvéd volt a „kedvenc klubja”, így 1950-ben az eredményessége révén (több társával egyetemben) „felső utasításra” Kocsist is oda irányították át, ahol mások mellett Puskás Ferenc és Bozsik József csapattársa lett. 1950 nyarától 1956 őszéig 160 bajnokin 177 találatot ért el a Honvédban, és a csapattal összesen négy bajnoki címet ünnepelhetett. A Honvéd ekkoriban nemzetközi viszonylatban is meghatározó és kimagasló klub volt, valamint az Aranycsapat gerincét is az egyesület játékosai alkották.

Kocsis az 1952-es helsinki nyári olimpián aranyérmet nyert a magyar válogatottal, melynek színeiben 68 mérkőzésen 75 (!) találatot ért el, ami napjainkban is csúcseredménynek számít. A legendás labdarúgó pályára lépett az „évszázad mérkőzésének” kikiáltott találkozón is, amikor 1953. november 25-én Londonban, az angol labdarúgó-válogatott kilencven év óta először szenvedett vereséget (nem szigetországi csapattól) az otthonában.

A számunkra szomorúan végződő 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokságon is tagja volt az ezüstérmes magyar keretnek, sőt mi több, a lejátszott öt mérkőzésen összesen tizenegy (!) gólt szerzett, s ezzel a torna gólkirálya lett. A Dél-Korea elleni csoportmérkőzésen háromszor, a 8-3-ra megnyert Magyarország-NSZK csoportmeccsen négy alkalommal, a 4-2-es magyar-brazil negyeddöntőben kétszer, míg az Uruguay elleni elődöntőn ugyancsak kétszer volt eredményes. Fejjátékával már ekkor kiemelkedett az egész mezőnyből, mivel a páratlan ruganyosságának köszönhetően a felugró kapusok kinyújtott kezeinél is magasabbra tudott ugrani. A torna végeztével bekerült a VB álomcsapatába is. Ugyanezen évben Magyarországon az év legjobbjának is megválasztották.

Az 1956-os magyar forradalom leverése alatt külföldön tartózkodott, ahonnan több mint húsz évvel később csupán egy röpke látogatásra érkezett csak haza. Puskáshoz hasonlóan egy időre őt is eltiltották a futballtól, majd az emigrációja elején a svájci Young Fellows Zürich csapatának lett a tagja, majd 1958-ben az FC Barcelona szerződtette őt, ahol egykori csapattársaival, Czibor Zoltánnal és Kubala Lászlóval is együtt futballozhatott.

Összesen hét évig állt a katalán klub szolgálatában, bár kitűnő hazai formáját itt nem tudta túlszárnyalni, ám így sem okozott csalódást és hamar a szurkolók kedvencévé vált. A már említett lenyűgöző fejjátékát itt is megcsodálhatta a közönség, és ennek köszönhetően aggasztották rá a „Cabeza de Oro” (magyarul: Aranyfejű) becenevet. Kocsis Sándor a gránátvörös kékek színeiben 75 spanyol bajnoki mérkőzésen 41 gólt szerzett. Legeredményesebb idénye az 1960/61-es volt, amikor a bajnokságban 17 találattal zárt és csapatával a BEK-döntőbe is bekerültek, ahol szintén eredményes volt. Kocsis a Barcelonával kétszer nyert bajnokságot, kétszer Spanyol Kupát, valamint egy alkalommal a Vásárvárosok Kupáját is elhódították.

Miután a katalán klub közönsége egy búcsúmérkőzés után elbúcsúzott Kocsistól, ő nem akart elszakadni a pályától, mivel edző szeretett volna lenni, meg is szerezte a diplomát, viszont hamar rájött, hogy ez mégsem az ő világa.

1974 februárjában Kocsis Sándor a lábára ejtette a borotválkozó szekrényt, és ennek következtében nem sokkal később le kellett vágni a jobb lábfejét, amit élete végéig nem tudott feldolgozni. Később gyomorrákot és leukémiát is diagnosztizáltak nála, majd 1979. július 22-én, zaklatott lelkiállapotban és súlyos betegen (máig tisztázatlan körülmények között) kizuhant egy barcelonai kórház harmadik emeletéről, néhány hónappal az ötvenedik születésnapja előtt.

2012-ben a hamvait hazahozták Magyarországra és szeptember 21-én, születésének nyolcvanharmadik évfordulóján egy ünnepélyes gyászszertartás keretében helyezték örök nyugalomra a földi maradványait a budapesti Szent István-bazilika kriptájában.

Fotó: Pinterest, Wikipédia