Folytatódik a tárgyalás az egészségügyi dolgozókkal – jelentette ki Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas-SD elnöke, aki maga is részt vett a találkozón. „Szakmai szinten folynak a megbeszélések, ismertettük a megoldási javaslatainkat, és remélem, hogy végül megegyezünk” – mondta Šutaj Eštok.
Hozzátette, hogy kompromisszumot javasoltak a bérek valorizálásának csökkentésével kapcsolatban. „Akiknek alacsonyabb a bére, azok 6%-os valorizálásra számíthatnak, és akiknek akár 5000 euró körül van a fizetése, 3%-ra, ez 2025-ben lenne érvényes. 2026-ban visszatérnénk az automatikus valorizáláshoz” – magyarázta.
Leszögezte, a jelenlegi helyzetben az orvosoknak is el kell fogadniuk azt a tényt, hogy a konszolidáció mindenkit érint, másrészt a kompromisszumos javaslatot jónak tartja. „Nincs benne semmi, amit ne lehetne elfogadni” – tette hozzá.
Šutaj Eštok elmondta, Zuzana Dolinková (Hlas-SD) egészségügyi miniszter szerdán terjeszti a koalíciós tanács elé a javaslatait. „Megvitatjuk, mikor kerülhet a kormány el” – mondta, és megerősítette, hogy Dolinková élvezi a Hlas-SD bizalmát.
TASR
fotó: TASR