Samuel Migaľt (Hlas-SD) választották kedden a Szlovák Információs Szolgálatot (SIS) ellenőrző parlamenti bizottság elnökévé. 147 képviselőből 75 támogatta, az ellenzéki Mária Kolíková (SaS) 62 szavazatot kapott.
Az ellenőrző bizottság elnöki posztja az ellenzéket illeti, júniusig Kolíková volt az elnöke, de a parlament leváltotta. Migaľ kijelentette, hogy megválasztása után ellenzéki képviselőre ruházza át a bizottság vezetését, aki ezután összehívhatja az üléseket és működőképessé válik a bizottság. „Ezután lemondok a bizottság elnöki posztjáról, ellenzéki képviselő fogja vezetni” – közölte múlt héten Migaľ.
Migaľ már szerdán (szeptember 18.) szeretné összehívni a bizottságot, hogy átadja az elnöki hatásköröket az ellenzék jelöltjének. „Kíváncsi vagyok, hogy a megállapodás szerint František Majerskýt (KDH) jelöli-e az ellenzék a bizottság alelnöki posztjára, hogy megbízhassam őt. Ha nem, akkor a megállapodás szerint valószínűleg a bizottság Smer-SD-s alelnökét bízom meg” – mondta újságíróknak Migaľ.
A kormánypártok arra hivatkozva váltották le júniusban Kolíkovát, hogy túllépte hatásköreit és törvényt sértett. Az SaS ismételten Kolíkovát jelölte a posztra. A kormánypárti képviselők többször kijelentették, többször felajánlották az ellenzéknek, hogy állítson jelöltet a posztra.
TASR
fotó: TASR