Az ellenzéki Progresívne Slovensko (PS) szerint a szégyen éve volt a védelmi tárcánál és a külpolitika szempontjából a kormány első éve. A párt képviselői hétfői sajtótájékoztatójukon bírálták a kormány lépéseit és a védelmi tárcánál végrehajtott beruházásokat.
„A drágulás és a káosz mellett a külpolitikában szégyen hozott az országra ez az összetákolt kormány, elszigetelődést, és a védelmi képességeink gyengülését” – jelentette ki Michal Šimečka, a PS elnöke.
Tomáš Valášek (PS) szerint szégyen, amit a külpolitikában művel az ország, példaként hozta fel, hogy az orosz kőolajszállítások korlátozásával kapcsolatban Szlovákia segítséget kért az Európai Bizottságtól, holott semmilyen probléma nem volt ezen a téren.
Valášek felidézte, hogy Robert Fico (Smer-SD) kormányfő az uniós vezetők párizsi találkozójának programját félremagyarázta a sajtónak, és „háborús uszítónak” festette le a házigazda francia államfőt. „Olyan ez, mint amikor egy díszvacsorán valaki beleköp a levesestálba és sértegeti a nőket” – véli Valášek.
Peter Bátor volt diplomata, a PS védelmi szakértője felhívta a figyelmet, hogy a számos hivatalos deklaráció ellenére sem fordítja a kormány a GDP 2 százalékát védelmi beruházásokra.
TASR
fotó: TASR