Minden hiányossága ellenére az Egyesült Nemzetek Szervezete a nemzetközi jogon és a szabályok betartásán alapuló világrend legfőbb támasza – jelentette ki Peter Pellegrini államfő az ENSZ 79. közgyűlésén mondott beszédében New Yorkban – tájékoztatott a TASR kiküldött tudósítója.
„Azonban vannak köztünk olyan országok, szervezetek, amelyek úgy képzelik, hogy a szabályok felrúgásával fognak sikert elérni, és hogy az erő a törvények felett áll” – mondta Pellegrini, hozzátéve, ez a magatartás egyszer megbosszulja magát.
Emlékeztetett, hogy Szlovákia Ukrajna közvetlen szomszédja, és már közel ezer napja dúl a háború, amit az „orosz agresszió következményének” és „a nemzetközi jog és a területi integritás megsértésének” nevezett. Leszögezte, hogy Ukrajna jogosan védekezik az agresszió ellen. Aggodalmát fejezte ki a konfliktus lehetséges eszkalálódása miatt, és felszólított a béke megteremtésének keresésére és a háború tartós és igazságos lezárására, a nemzetközi jog alapján.
Az államfő röviden kitért a Gázai övezetben zajló háborúra is. „Nem feledkezhetünk meg a Hamasz borzasztó terrortámadásáról Izrael ellen, és az áldozatokról, mindkét oldalon” – mondta, és kitért Haiti és Szudán súlyos helyzetére is.
Bírálta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában nincs kellő politikai akarat a tagok között a fegyveres konfliktusok rendezésére, ez annak a következménye, hogy a tagállamok kölcsönösen sakkban tarthatják egymást. Az ENSZ lehetséges megreformálásával kapcsolatban kijelentette, Szlovákia kész hozzájárulni e legitim törekvéshez. Kiemelte a regionális szerveződések, európai viszonylatban a NATO és az EU fontosságát, és visszautasította, hogy a világot globálisan Északra és Délre osszák. Ehelyett azt kell figyelembe venni, hogy ki tartja be a szabályokat, és ki nem – mondta.
Kitért az álhírek jelentette veszélyre is. „Rendkívül fontos, hogy szembeszálljunk azokkal, akik alternatív, sőt ellentétes jelentést adnak a szavaknak” – szögezte le. Ezzel kapcsolatban említette a klímaváltozást is, és bírálta annak tagadóit.
Az ENSZ feladatát a szabadság, az emberi jogok, a méltóság védelmében látja, valamint a szegénység elleni harcban, a közegészségügy javításában, például az oltásokban, továbbá a digitális technológiák elterjesztésében szerte a világon.
Végezetül a migrációról szólt a szlovák államfő. „Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy elődeink többsége egész Európában szintén menekült volt.
Menekültek a háború, a szegénység, a náci üldöztetés és a kommunizmus elől is” – jelentette ki. Világos szabályok lefektetését sürgette, amelyek segítenek a származási országoknak, de a tranzit- és a célországoknak is. Ugyanúgy legitimnek nevezte a migráció, főleg az illegális migráció biztonsági kockázataira való figyelmeztetést, ugyanakkor itt is higgadt megközelítést tart szükségesnek.
TASR
fotó: pexels