Nem alkotmánysértő a Btk-módosítás nagy része


A Btk-módosítás nagy része nem sérti az alkotmányt, egyes kitételei viszont igen - hirdette ki határozatát szerdán az Alkotmánybíróság. A döntésről Ivan Fiačan, az alkotmánybíróság elnöke tájékoztatott.
Fiačan hozzátette, az alkotmányellenesség megállapítása a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezéseket, valamint az elévüléssel kapcsolatos átmeneti rendelkezéseket érinti.

A bíróság alkotmánysértőnek minősítette azt az átmeneti rendelkezést, amely lehetővé tette volna, hogy vádalku esetén az igazságügyi miniszter három éven belül visszamenőlegesen fellebbezést nyújtson be a vádlott kárára. Ez vonatkozik továbbá arra, hogy a vádlott javára fel lehessen használni a jogellenesen megszerzett bizonyítékokat a büntetőeljárás során.

Az alkotmányellenesség megállapítása nem érinti a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) megszüntetését, illetve a büntetési tételek, a vagyon elleni bűncselekményekre vonatkozó kártérítési összegek módosítását. A jogszabály elfogadásának folyamata sem volt alkotmánysértő. A parlament február 8-án hagyta jóvá a módosítást.

Zuzana Čaputová volt köztársasági elnök, valamint az ellenzéki képviselők megtámadták a kormánykoalíció által februárban elfogadott törvénymódosítást.
Az Alkotmánybíróság február végén úgy határozott, felfüggeszti a Büntető törvénykönyv egyes módosításainak hatályba lépését, a jogi személyek büntetőjogi felelősségéről szóló törvény, valamint a Büntető törvénykönyv egyes rendelkezéseit.

TASR

fotó: TASR