Napi hírösszefoglaló


11 jelölt az elnökválasztáson

A március 23-án megtartott államfő választáson 11 név fog szerepelni a szavazólapokon, a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság döntése értelmében ugyanis Róbert Švec is indulhat az idei elnökválasztáson.

Összesen 11-en indulnak tehát a választáson, betűrend szerint: Andrej Danko, Patrik Dubovský, Forró Krisztián, Štefan Harabin, Ivan Korčok, Marian Kotleba, Ján Kubiš, Igor Matovič, Milan Náhlik, Peter Pellegrini, Róbert Švec.

Az elnökválasztás első fordulója március 23-án, szombaton lesz, az esetleges második fordulóra április 6-án kerül sor. Zuzana Čaputová köztársasági elnök mandátuma 2024. június 15-én jár le, ő nem indul újra a tisztségért.

Együtt ebédeltek a volt államfők

Zuzana Čaputová ma hagyományos újévi ebéden látta vendégül Szlovákia volt államfőit: Rudolf Schustert, Ivan Gašparovičot és Andrej Kiskát.

A találkozó után Čaputová azt mondta, ebéd közben az aktuális helyzet megvitatására is sor kerül, és az előző elnökök felidézik az emlékeiket. A volt államelnökök nem minden témában értenek egyet, abban azonban igen, hogy mint Ivan Gašparovič fogalmazott: „nagy a zűrzavar, és konkrét lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a jövőben ne alakuljon ki ilyen helyzet. Talán azért is van ez így, mert nem jó a választási törvényünk. A változtatás talán azt is elhozná, hogy észszerűbben választ az ország a jelöltek közül”.

Az Alkotmánybíróság megkapta az államfő Btk-val kapcsolatos beadványát

Az Alkotmánybíróság hétfőn este, február 19-én megkapta Zuzana Čaputová államfő Büntető törvénykönyv módosításával kapcsolatos beadványát. Zuzana Čaputová államfő február 16-án aláírta a törvényt, nem élt a vétójogával, nem küldte vissza a parlamentbe újra tárgyalásra a módosítást, inkább az Alkotmánybírósághoz fordult a Btk. módosítása miatt.

A törvény értelmében: megszűnik a Különleges Ügyészség (ÚŠP). Ezenkívül a büntetési tételek, a vagyon elleni bűncselekményekre vonatkozó kárküszöbértékek és az elévülési idők tekintetében is több változásra kerül sor. Több bűncselekmény elévülési ideje is lerövidül.

Szlovákiában is megjelent a tigrisszúnyog

A Szlovák Tudományos Akadémia Biomedicina Központja arról tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy Szlovákiában is megjelent a tigrisszúnyog. A tigrisszúnyog az egyik legveszélyesebb invazív szúnyogfaj, amely hazánkban is megjelent.

A tigrisszúnyog 22 féle vírust hordozhat, ezek közül a nyugat-nílusi vírus már Szlovákiában is megjelent, de más egzotikus betegségeket is terjeszt, például a dengue-láz, chikungunya-láz, a Zika-vírus vagy a sárgaláz – tájékoztatott a Szlovák Tudományos Akadémia.

A SAV tájékoztatása szerint a tigrisszúnyog nappal aktív, áprilistól novemberig, csípése fájdalmas és kellemetlen.