Nagy-Britannia több száz légvédelmi rakétát szállít Ukrajnának. A londoni védelmi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint könnyű, több feladatra használható rakétarendszerekről (Lightweight Multirole Missile, LMM) van szó.
A tárca közölte, hogy a brit kormány 650 LMM típusú rakéta előállítására 162 millió font (76 milliárd forint) értékű megbízást adott a Thales hadiipari konglomerátumnak, amely belfasti üzemében gyártja majd az Ukrajnának szánt fegyvereket.
Az ismertetés szerint az LMM rakétarendszer igen sokoldalú fegyvertípus: egyaránt indítható például szárazföldről, tengerről és a levegőből.
A londoni védelmi minisztérium felidézi, hogy Nagy-Britannia eddig is több száz LMM típusú rakétát szállított Ukrajnának, és ezekkel fegyverekkel az ukrán légvédelem rengeteg orosz drónt és egyéb légi támadóeszközt semmisített meg.
A rakéták a hangsebesség másfélszeresével repülnek, hatótávolságuk meghaladja a 6 kilométert, és légvédelmi feladatok mellett számos más jellegű katonai célpont, például páncélozott csapatszállító járművek vagy támadó gyorsnaszádok ellen is bevethetők – áll a minisztérium pénteki tájékoztatásában.
John Healey brit védelmi miniszter a héten bejelentette, hogy Nagy-Britannia évente 3 milliárd font (1400 milliárd forint) értékű segélyben részesíti Ukrajnát mindaddig, amíg erre szükség van.
Healey bejelentette azt is, hogy átlépte az egymilliárd fontot az Ukrajna számára brit és dán kezdeményezéssel 2022-ben létrehozott nemzetközi alapnak (International Fund for Ukraine, IFU) folyósított adományok értéke.
John Healey a héten fogadta Londonban Rusztem Umerov ukrán védelmi minisztert, akinek elmondta: aláírták az IFU-program eddigi legnagyobb megbízási szerződését, amelyek alapján a résztvevők 300 millió font (140 milliárd forint) értékben gyártanak 152 milliméteres lövedékeket a szovjet időszakból fennmaradt, az ukrajnai fegyveres erők által jelenleg is használt tüzérségi eszközökhöz.
A szerződés értelmében a programban részt vevő országok a következő 18 hónapban 120 ezer ilyen tüzérségi lövedéket gyártanak és adnak át Ukrajnának.
MTI
fotó: pexels