Csütörtök reggel megkezdődött a parlamentben a Michal Šimečka (PS) leváltásáról szóló rendkívüli ülés, amelyet a Smer-SD és az SNS kezdeményezett.
A javaslatról a vita lezárásáig fognak tárgyalni, szükség esetén tehát akár 19:00 óra után is. A szavazásra a következő, 19. rendes parlamenti ülésen kerül sor.
Šimečka leváltását a Smer-SD és az SNS képviselői kezdeményezték szeptember 5-én. Indoklásuk szerint olyan alapítványok kaptak állami támogatást, amelyek Šimečka egyes családtagjaihoz kötődnek, és felmerült a manipuláció gyanúja a támogatások elosztása során. Felrótták neki azt is, hogy tüntetéseket szervezett a kulturális és az igazságügyi minisztérium vezetői ellen, akik miatt szerintük Šimečka rokonai elveszítették az anyagi támogatásukat.
Šimečka szerint a túl jól végzett ellenzéki munkája miatti bosszúról van szó. Az őt ért kritikát elutasította. Szerinte Robert Fico kormányfő az ellene és családja ellen folytatott támadásaival Szlovákia valódi problémáiról akarja elterelni a figyelmet. Figyelmeztetett: minden alapítvány és polgári társulás, amelyet Fico és a koalíció emleget, jóval azelőtt kaptak támogatást, hogy belépett volna a politikába.
Írásban 50-en jelentkeztek be a vitába, közülük hatan vannak a frakciójából.
A PS, az SaS és a KDH képviselői nem vesznek részt a Michal Šimečka parlamenti alelnök leváltásáról szóló szavazáson – jelentette be Martin Dubéci, a PS frakcióvezetője.
„A szavazás leghamarabb kedden lesz, a házszabály szerint titkos szavazás lesz. A PS, az SaS és a KDH képviselői nevében kijelenthetem, hogy nem veszünk részt rajta” – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Dubéci. Hozzátette, ha leváltják Šimečkát, a PS a most zajló ülésszakon nem állít helyette új jelöltet.
A hírt frissítjük.
TASR
fotó: TASR