Marušiak: Langyos az EP-kampány, a szavazók is belefáradtak a sok választásba


Egyelőre langyos az EP-választási kampány, részben azért, mert az emberek is belefáradtak a sok választásba, hiszen szűk háromnegyed éven belül a júniusi lesz a harmadik voksolás – vélekedik Juraj Marušiak politológus, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa. A szavazás közeledtével azonban nyilván még élénkül a kampány. A pártok támogatottságában egyelőre nem látni jelentős elmozdulásokat a parlamenti választáshoz képest.


„Részben a kormányfő elleni merénylet miatt is haloványabb a kampány” – tette hozzá Marušiak a TASR-nek. Emellett Szlovákiában hagyományosan alacsony a részvétel az EP-választásokon. A szintén alacsonynak számító 2019-es részvételi csúcsot alighanem csak nagyon nagy erőfeszítések árán lehetne túlszárnyalni, feltehetően az volt az elérhető részvételi maximum, ezért sem erőlködnek annyira a pártok – folytatta a politológus.
Szerinte a Robert Fico kormányfő elleni merénylet a Smer-SD támogatottságát növelheti és az ő táborát mozgósíthatja, de rendkívüli átrendeződésre nem számít. „Az eddigi egyetlen változás a parlamenti választáshoz képest az SNS visszaesése, helyette a Republika szerezne mandátumot” – mutatott rá Marušiak.

A májusi felmérések szerint a választók két fő táborra osztódva a Smer-SD és a PS mögött sorakoznak fel, a Hlas-SD támogatottsága pedig erősen apadni kezdett.
23 párt és egy választási koalíció indul Szlovákiában az EP-választáson. A lakosság 15 EP-képviselőt választ, öt évre.

TASR

fotó: flickr