Lemondott a cseh kormánykoalíciós Kalózpárt elnöksége


Lemondott hétfőn a cseh kormánykoalíciós Kalózpárt elnöksége, miután a párt rendkívül gyenge eredményt ért el a hét végén tartott regionális önkormányzati és részleges szenátusi választáson.

A 13 regionális önkormányzati közgyűlésben eddig a kalózoknak 96 képviselőjük volt, de a hét végi választások után háromra csökkent. A részleges szenátusi választáson pedig a kalózok egyetlen jelöltje sem jutott a második fordulóba.

„A kalózok sikertelensége a két legutolsó választásokon (EP, önkormányzati és szenátusi) személyesen nagy csapás számomra. Megértettem, hogy a pártnak megújulásra van szüksége” – indokolta lemondását Ivan Bartos, a Kalózpárt elnöke, kormányfőhelyettes és regionális fejlesztési miniszter.

A Kalózpártnak három minisztere van az ötpárti kormányban, ők irányítják a külügyminisztériumot is.

„Tárgyalni fogok Ivan Bartossal, hogy tisztázzuk a helyzetet és megbeszéljük, hogyan tovább” – nyilatkozott újságíróknak Petr Fiala miniszterelnök.

Petr Fiala kormányfő maga is bírálatok kereszttüzébe került, mert az általa vezetett Polgári Demokratikus Párt (ODS) a regionális önkormányzati választáson csak 106 mandátumot szerzett, messze lemaradva a választások győztesétől, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalomtól.

Martin Kuba, a polgári demokraták dél-csehországi elöljárója, aki pártjából egyedüliként megerősítette pozícióját a régiójában, szintén bírálta az ODS vezetésének politikáját. Andrej Babisra, az ANO elnökére utalva kijelentette, hogy „az anti-Babis politikának nincs értelme. Az ODS sikere Dél-Csehországban nem a pártközpont, hanem saját csapatom sikere” – mondta újságíróknak.

Vít Rakusan, a kormánykoalíciós Polgármesterek és Függetlenek (STAN) elnöke, kormányfőhelyettes és belügyminiszter hétfőn újságíróknak nyilatkozva kifejezte reményét, hogy a Kalózpártnak sikerül gyorsan megoldania belső problémáit, s nem sodorja veszélybe a kormányt.

„Egy évünk van a képviselőházi választásokig. A kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a választóknak megmagyarázza lépéseit, és visszaszerezze bizalmukat” – jelentette ki Vít Rakusan, akinek fellépését és intézkedéseit belügyminiszterként a nehéz árvízi helyzetben a cseh sajtó és a közvélemény is kedvezően értékelte.

MTI

fotó: flickr