Kormány: 50 ezer eurót fizet az állam a vasúti baleset áldozatai családjának


Jozef Ráž (Smer-SD-jelölt) közlekedési miniszter javaslatára a kormány szerdai ülésén jóváhagyta egyenként 50 ezer euró kifizetését az Érsekújvár mellett történt vasúti szerencsétlenség áldozatai családjának.

A közlekedési tárca a pénzügyminisztériummal való megállapodás után javasolta a családonként 50 ezer euró kifizetését a költségvetésből. Az összeget a pénzügyminisztérium bocsátja a közlekedési minisztérium rendelkezésére, amely eljuttatja a hozzátartozókhoz.

Június 27-én gyorsvonattal ütközött egy autóbusz egy jelzőberendezéssel felszerelt vasúti átjáróban, heten életüket vesztették, öten megsérültek.

Ráž a kormány ülése után elmondta, a baleset körülményeit négy csoport vizsgálja, egymást kiegészítve dolgoznak. Megismételte, hogy az eddigi eredmények nem állapították meg a rendszer meghibásodását. „Ha azzal zárul a vizsgálat, hogy bármilyen további óvintézkedések elfogadására van szükség, természetesen végrehajtjuk azokat” – szögezte le. Ugyanakkor hozzátette, egyelőre semmi sem indokol ilyen intézkedést.

Ferenc pápa is imádkozik az áldozatokért

Ferenc pápa együttérez a hozzátartozókkal és imádkozik az érsekújvári vasúti baleset áldozataiért – tájékoztatott a Nyitrai Püspökség. Viliam Judák nyitrai püspök levelet kapott a Szentszék államtitkárától, Pietro Parolin bíborostól, melyben az áll, a pápa együttérzését fejezi ki a hozzátartozóknak, lélekben velük van és osztozik a fájdalmukban, imádkozik az áldozatokért, továbbá köszönetet mond a mentőalakulatoknak.

TASR

Fotó: Pexels