Az Alkotmánybíróság (AB) megerősítette, hogy február 28.-án felfüggesztette a büntetőjogi módosítások hatályba lépésének egy részét. A felfüggesztés vonatkozik a Büntető törvénykönyvben elfogadott összes módosításra, a jogi személyek büntetőjogi felelősségéről szóló törvényre, és a büntetőeljárás egyes paragrafusaira – derül ki az Alkotmánybíróság állásfoglalásából, melyet Martina Ferencová, az AB szóvivője közölt a TASR-rel.
Az AB további eljárásra befogadta Zuzana Čaputová államfő és az ellenzék javaslatát ezeknek a módosításoknak a megvizsgálására. A Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) megszűnésének hatályát nem függesztette fel. A Btk-módosítást februárban szavazta meg a parlament, március 15-től lett volna hatályos. A büntető perrendtartásban azt az eljárási szabályt függesztette fel, hogy a törvénytelen úton szerzett bizonyítékokat akkor használhatnak a hatóságok és fogadhatja el a bíróság, ha a vádlott mellett szólnak. Szintén felfüggesztette azt a módosítást, hogy a vádlottal szembeni jogorvoslat benyújtásának határideje hat hónap helyett három év legyen.
Az AB döntésével és indoklásával kapcsolatban Peter Straka és Robert Šorl alkotmánybírók fogalmaztak meg különvéleményt.
Az ellenzéki képviselők reagáltak az AB döntésére. Mária Kolíková, az SaS képviselője úgy véli: az Alkotmánybíróság döntése reményt ad, hogy kritikus pillanatokban ez az intézmény a demokrácia erős védelmezője. Határozatának az is az üzenete, hogy a győztes nem engedhet meg mindent magának. Kolíková szerint az AB azt is megakadályozta, hogy az igazságügyi miniszter felülvizsgálja a korábban kötött vádalkukat, a kormány elképzelései szerint.
Az AB döntése egyben üzenet Peter Pellegrininek (Hlas-SD) és Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszternek, hogy mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a törvények időben jelenjenek meg a Törvénytárban. „Ha egyértelmű, mennyire fontos, hogy 15 nappal a hatályba lépése előtt nyilvános legyen egy törvény, akkor mindent meg kell tenniük a Törvénytárban való megjelentetéséért” – folytatta Kolíková. Reméli, hogy az AB-nek ezt a döntését időben megjelentetik.
Ondrej Dostál képviselő (SaS) kijelentette, a határozatban egy szó sincs arról, hogy a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) megszüntetése összhangban van-e vagy sem az Alkotmánnyal.
Zuzana Čaputová államfő is nyilatkozott az AB döntésével kapcsolatban. Kijelentette: az Alkotmánybíróság döntése jó hír a demokrácia és a jogállam számára. A gyors döntés szerinte igazolja, a tervezett módosítások olyan súlyos beavatkozást jelenthettek volna az emberek alkotmány által szavatolt jogaiba, hogy az alkotmánybírók szükségesnek látták még a hatályba lépésük előtt megvizsgálni azokat. „Működik a fékek és ellensúlyok rendszere, talán ez a legfontosabb üzenet az ország összes állampolgára számára. Természetesen ki kell hangsúlyozni, hogy egyes részek hatályba lépésének felfüggesztéséről van szó, nem magáról a testület ez ügyben hozott végleges döntéséről. De jó hír a bűncselekmények áldozatai számára, mert egyelőre nem változnak negatívan a kártérítéshez és az igazságszolgáltatáshoz fűződő jogaik”
Fotó: pixabay