Kínai védelmi miniszter: a nagy országoknak vezető szerepet kell vállalniuk a globális biztonság megőrzésében


Kína védelmi minisztere pénteken kijelentette, hogy Kína fokozni fogja katonai kapcsolatait a szomszédos országokkal, és kérte, hogy a nagyobb országok vállaljanak vezető szerepet a globális biztonság megőrzésében. 

„A nagyobb országoknak vezető szerepet kell vállalniuk a globális biztonság megőrzésében, fel kell hagyniuk a kölcsönösen előnytelen felfogást és tartózkodniuk kell a kisebbek és gyengébbek megfélemlítésétől” – mondta Tung Csün kínai védelmi miniszter pénteken Pekingben, a tizenegyedik Hsziangszan Fórumon.

Hozzátette: egy többpólusú világban senki sem engedheti meg magának, hogy kívülálló vagy megfigyelő legyen.

„Az országoknak, legyenek kicsik vagy nagyok, fejlettek vagy fejlődők, egyenlő joguk kell, hogy legyen a nemzetközi ügyekben való részvételhez, szükségleteik hangoztatásához, valamint törvényes jogaik és érdekeik védelméhez” – hangsúlyozta.

A 90 ország és nemzetközi szervezetek képviselőinek részvételével megtartott 3 napos eseményen mondta el észrevételeit Tung, aki szerint Kína fokozni kívánja katonai kapcsolatait a regionális országokkal, és minden téren elmélyítené és kiterjesztené a kapcsolatokat a fejlődő országokkal.

„Le kell tennünk az arroganciát és az előítéleteket, soha nem szabad beavatkoznunk más országok belügyeibe, és nem szabad megsértenünk más országok jogait és érdekeit” – fogalmazott.

MTI

fotó: MTI